× Engedd kinyílni szívedben a fény virágait! ×
Meseidő

060.

XXI. századi óda

Több mint egy hete várok a kis piros egyesre az emberkék mellett. Minden nap reménykedve nyitom meg a Facebookot, hogy talán most jött el az a pillanat, hogy ismerősnek jelölj. Talán épp tegnap végeztél az államvizsgáddal, jól kibuliztad magad a haverokkal, lerészegedtél rendesen, de utána reggel a rosszullét közben eszedbe jutottam. "Hol a hiba a lányban?" Megannyi hibámat fel tudnám sorolni egyetlen lélegzettel, egy A3-as papírlap nem lenne elég rá nyolcas betűmérettel, de Te azt kérdezted az első találkozás után a barátodtól - a barátnőm barátjának a barátja, aj, az nem jó...! -, hogy hol a hiba bennem.

Reményt adtál nekem. 

Úgy várom azt a kis piros egyest, lenyitva a neveddel, mint a messiást, mint a sivatagban az esőt, mint egyetemista a vizsgaidőszak végét, de sok más elcsépelt példát mondhatnék.

Talán nem is illünk majd össze. Talán beléd sem szeretek, talán Te sem belém, még is reménykedem, mégis várom azt az elcseszett pici kis egyest ott azon a szennyes oldalon. Még csak a csalódástól sem félek, pedig eddig 100%-os a bukásra az arány, de Te valahogy annyira másnak tűnsz, valami olyan történik most, ami reménnyel tölt el, ami új színt visz az életembe még úgy is, hogy semmi sem változik. A percek, az órák, a napok szürke unalommal peregnek, akár egy homokórában a szemek, minden perccel csak jobban várom, hogy megismerjelek, hogy észrevegyél, hogy eszedbe jussak. Minden perccel egyre közelebb érzem magam ehhez, pedig mi a garancia erre, egy üzenet a barátnőmtől, annyit írván, "ígéretes"? 

Most már igazán letudhatnád azt az államvizsgát. Okos vagy, olyan ötöst kapsz, hogy bele se fog férni a mesterdiplomádba, most már igazán véget vethetnénk ennek a várakozási időszaknak.

Ünnepelj a barátaiddal, részegedj le, bulizd ki magad. Aztán pedig jelölj be végre.

 

2019.02.06. 19:02, Nina

059.

Átok és pókmarás!

avagy miért is imádok olvasni

 

Most olvastam ki a pár karácsonnyal ezelőtt megkapott Leviatán-sorozatot Scott Westerfeldtől. 

Éééés imádtam. Nem meglepő módon.

Scott Westerfeldtől már olvastam a Csúfok-sorozatot is (Szépek, Csúfok, Különlegesek), az nagyon-nagyon tetszett, és mikor megláttam, hogy van más sorozata is magyarra fordítva, rögtön lecsaptam rá - bár aztán elég későn kezdtem bele, és jó sokáig húztam, de az már csak az élvezetek halmozása miatt volt, hogy tovább kitartson.

Izgalmas, fordulatos, érdekes, megnyerő és pompás egy könyv volt.
(És azóta itt sírok, hogy mikor találok még egy ilyen jó sorozatot, ehehe...)

Azóta persze már lecsekkoltam az író weboldalát (lásd itt), és észrevettem, hogy más könyvei is vannak, de persze minden angolul. Nem az, hogy nem tudok angolul, de lusta vagyok, és sajnos megkopott az évek folyamán kicsit az angolom, és valamennyire sci-fi (?) vonalon mozog az író, szóval vannak aggályaim.

De most egy lagymatagabb könyvet fogok elolvasni, hogy ne fájjon annyira a szívem, hogy véget ért ez a trilógia. Mert hát Alek (Sándor) és Deryn, az két kicsi Dummkopf  ♥

---

Egyébként nem azért, de lazán bevezettetném az olvasói szabadnapot, amikor azt mondod, "Hagyjál, nem megyek dolgozni, mert 120 oldal van a könyvemből és rohadt izgalmas." vagy "Ne haragudj, ma nem tudok bemenni, még mindig nem tettem túl magam a reggel kiolvasott könyvön."

Azt hiszem, valami ilyesféle geek vagyok én.

2018.12.30. 13:30, Nina

058.

Egy nagyon gyors helyzetjelentés

Jelentem alássan, élek és virulni bár nem virulok, de szorgosan-dolgosan küzdök a mindennapokkal.

Már augusztus elseje óta egy japán beutaztató cégnél dolgozom, ami tetszik, elvagyok vele, egyre jobban. (Más kérdés, hogy pont most lesznek majd teljes és hatalmas változások, annyi baj legyen...)
A munkatársaim kedvesek és jól kijövünk, a munka már szerencsére kezd kevesebb lenni, de azért még van. Mikor odakerültem, hatalmas hajtás volt és rengeteg minden, most legalább van időm jól begyakorolni és megnézni mindent.

MEGYEK az Őszi MondoConra! Igen, ilyen hatalmas betűkkel MEGYEK! Mert már alig várom, egy éve ezen kattogok, bármennyire is gagyi szokott lenni az egész. És igen, MEGYEK és cosplayem is lesz, csodásan ma befejezve - bár még rengeteg fixálást és utómunkát igényel, de az elmúlt 2 hetemet az emiatti stressz tette ki a munkában jelentkező nehézségekkel megtoldva, szóval boldog vagyok, hogy ennyire is elkészült.

A Monster Prom nevű játékból próbálkozom meg Verával, bár még nem döntöttem el, hogy a hétköznapi vagy a sulis kinézetét vigyem, mert a ruha mindkettőnél megvan. (Csak nincs kedvem testfestékkel bajlódni még lábakra is.) Ha esetleg láttok, kapjatok el nyugodtan, bunkó leszek, de csak olyan Verásan. :D (Nem, nem leszek bunkó. Annyira.)

Jók legyetek, amint végre lesz szusszanásnyi időm, el ne felejtsek írni még az elmúlt hónapokról, mert azért voltak események.

OLYAN TORTÁT KAPTAM SZÜLINAPOMRA MASIKÁTÓL, HOGY MAJDNEM SÍRTAM ÖRÖMÖMBEN ÉS MELLÉ OLYAN CSODÁS KIS MEGHITT PARTIT, HOGY EGY HÓNAPIG CSAK MOSOLYOGVA KÖZLEKEDNÉK SZÍVEM SZERINT. (ez így dióhéjban az egyik fontos esemény - ja, mert amúgy 24 éves lettem)

És el ne felejtsem, mennyire imádom a barátaimat. Ők a legjobbak, de komolyan.

2018.10.17. 01:10, Nina

057.

Holnapután

Na mi lesz holnapután, na mi? Augusztus elseje! Nina kilép a NEET-ek világából, és ügyesen dolgozó munkás asszony (munkás hölgy!) lesz.

Nem tudom, mikor realizálódott bennem, hogy NEET-nek számítok, de esküszöm, nagyot derültem rajta. (Ha valakinek nincs meg, a NEET azokat az embereket jelenti, akik nem járnak semmilyen iskolába, se képzésre, ilyesmire, és nem is dolgoznak - magyarán semmittevők, csak kicsit szebb szóval.)
Bár kicsit vicces, mert szinte mire észrevettem, hogy NEET vagyok, már nem is vagyok az, höhö. Kár érte. Na jó, nem.

Nina, mint egy komoly felnőtt egy komoly cégnél komoly utazásszervező lesz. Komolyan.

 

 

Félek.

Címkék: munka
2018.07.30. 23:04, Nina

056.

Új

Wow wow, micsoda változások! Micsoda új dizájn! Micsoda új Nina - ja nem.

Nem akartam lelőni az előző bejegyzésben, de a legcsodásabb dizájnpartnerem rám írt pár hete, hogy nem akarok-e új kinézetet az oldalra. Ez azért vicces, mert pont azon gondolkodtam, hogy le kellene cserélni, mert hát NANATSU NO TAIZAI KELL. Szóóóval íme, sok tervezés és változtatás után az új kinézet, amelynek a neve (nagyon bonyolítva :D) Nanatsu no taizai lett. :) Ismét és itt is nagyon köszönöm a kódolást és elrendezést Márknak, aki kitartóan viselte az összes kritikámat. :D Köszönöööööm~!

Jelenleg egyébként vidékről írok egy elcsórt géppel, haha. Hazajöttem pár napra, a legfantasztikusabb kishúgomnak születésnapja volt - már nem is olyan kicsi a lány. :D 

Nemsokára megyek vissza Pestre állásinterjúkra. Örülök nagyon, mert az összes helyről visszahívtak, ahova jelentkeztem, ez azért simogatja a kis önérzetemet. Más kérdés, hogy még simán pofára eshetek, mert ha nem vesznek fel sehova, akkor az nagy szívás lesz. Már igazán szeretnék munkába állni, jól jönne a pénz is.

Készül a Diane cosplay, jut eszembe. Kemény 1500 forintból megvéve, kézzel varrva, már lassan megvagyok vele, és egészen élvezem, hogy varrok. Más kérdés, hogy nagyon béna vagyok, de ez van. Várom már nagyon a Cont, tisztára tűzben égek miatta, pedig ezer év múlva lesz (ősszel).

Amúgy nagyon szomorú vagyok. Rosszul aludtam, rosszul keltem, aztán délután kaptam a telefont Vivusztól, hogy augusztusig marad csak nálunk, akkor átköltözik egy barátnőjéhez. Nem mondom, hogy nem értem meg, mert nagyon is, de ez nem változtat azon a tényen, hogy sírás közeli állapotban vagyok azóta is folyamatosan, és utálom a tényt, hogy elmegy. Főleg, mert szerintem az én hibám az egész. Volt egy naaaagy közös beszélgetésünk, ami nem éppen jól sült el. Vagyis én azt gondoltam, hogy jól ment, mert úgy is tűnt, de a következmények nem azt mutatják. Úgyhogy ha nem érezném azóta is rosszul magam, most kezdeném. Mindegy, ezzel már nem lehet mit tenni. mit akarok én munkát ha még a barátaimat se tudom megtartani

Mmmmm, úgy érzem, hagyjuk is itt abba ezt az egészet. Maradjunk annyiban, hogy a Nanatsu no taizai egy szuper anime, imádom, és pont. Jók legyetek!

2018.07.17. 20:45, Nina
 
Üdv!

Nina vagyok.

ELTE japán szakon végzett, ingadozó hangulatú 27 éves. Azaz felnőtt, vagy ilyesmi.

Ez csak a múlt, nosztalgia, semmi több. 

 
Némi információ
  • Aki szerkeszti: Nina Montaise
  • Vagy hívhatod így is: Nina
  • E-mail: ninamontaise@gmail.com
  • Nyitás: 2012. március 19.
  • Gondolom, erről szól: blog
  • Ez a dizájn: Marvel Mánia
  • R Right here: personalised-earth.gp.hu
  • Segítek a linkelésben: katt
 
Zeneajánló

Marvel Cinematic Universe

Eddigi zenék

 
Ők is voltak

Bajtársak

Mee-chan, Yui&Eliffe, Miu, Twins of May, Akita, Kuran Mirai, ZsebiMao, Lotte, AyameHikari

Hirdetőtábla

AdamS, Kykky, Ayame, Missy, Manami, Monster OC Days, Torami, Sac&Dóri

LOST

Jelenleg nincs nálam csere, akik fenn vannak, azok még a régi időkből maradtak.

 
Üdv köztünk!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nézők
Indulás: 2007-06-14
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre