× Engedd kinyílni szívedben a fény virágait! ×
Meseidő

418. mese

Nyugalom, nyugalom

Sziasztok! (:

Hogy telik a nyaratok? Remélem, jól. Itt éppen zuhog az eső, ami mintha a kedvemet vetítené ki.

Ma egyszerűen semmi nem sikerül. Nekiálltam porszívózni, de olyan melegem volt - a kellemes idő ellenére -, hogy a szobám kitakarítása után abba is hagytam, minden bajom volt. Nekiálltam odakinn körmöt festeni. Mikor már tizedjére nyúltam bele valamelyik körmömbe, fogtam az egészet, és letöröltem. (És alig voltam mellé idegbajos, gondolhatjátok.)

Most kicsit az esővel alábbhagyott a dührohamom is. Minek pazaroljam az indulataimat elcseszett körmökre, mikor újabb vihar készülődik? :) És legalább újra rájöttem, miért nem szoktam kifesteni a körmeimet. Höhöhö, nem az olyanoknak találták ki, mint én. Kenjek fel hatszáz réteget, és közben ne nyúljak bele, ez számomra kb. olyan feladat, mint bungee-jumpingozni kötél nélkül.

Itt egy pozitívabb hír: megyek a MondoConra. :) Sőt, még kíséretem is akadt, akinek az apukája ráadásul elvisz és hazahoz minket! Még a Világtalálkozón az egyik ismerősöm (Anyumék volt tanítványa, 7.-es lesz, azt hiszem) odajött hozzám, hogy tudja, hogy animés vagyok (o.O), és hogy szoktam-e menni az "animés fesztiválokra". Végül aztán lebeszéltük, hogy együtt megyünk a Conra. ^^ Szóval ha valaki találkozni szeretne velem, írjon, és megbeszéljük. :)

Másik pozitívum: elkezdtem a Hakuouki c. animét, ami nagyon tetszik. *-* Jó, hát alapból reményteljesen álltam hozzá: bishik, katanák, Kenjirou Tsuda hangja... :D De szerencsére nem is kellett csalódnom, mint a Free!-ben. (Az nekem már túl homokos volt.)

Hát, a "nincs ötletem, mit írjak" kezdetből végül egész hosszú gondolatsor lett, úgyhogy inkább megyek is. 
Jók legyetek, élvezzétek a nyarat! (:

2014.07.17. 16:19, Nina Vissza a bloghoz
 
Üdv!

Nina vagyok.

ELTE japán szakon végzett, ingadozó hangulatú 27 éves. Azaz felnőtt, vagy ilyesmi.

Ez csak a múlt, nosztalgia, semmi több. 

 
Némi információ
  • Aki szerkeszti: Nina Montaise
  • Vagy hívhatod így is: Nina
  • E-mail: ninamontaise@gmail.com
  • Nyitás: 2012. március 19.
  • Gondolom, erről szól: blog
  • Ez a dizájn: Marvel Mánia
  • R Right here: personalised-earth.gp.hu
  • Segítek a linkelésben: katt
 
Zeneajánló

Marvel Cinematic Universe

Eddigi zenék

 
Ők is voltak

Bajtársak

Mee-chan, Yui&Eliffe, Miu, Twins of May, Akita, Kuran Mirai, ZsebiMao, Lotte, AyameHikari

Hirdetőtábla

AdamS, Kykky, Ayame, Missy, Manami, Monster OC Days, Torami, Sac&Dóri

LOST

Jelenleg nincs nálam csere, akik fenn vannak, azok még a régi időkből maradtak.

 
Üdv köztünk!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nézők
Indulás: 2007-06-14
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre