× Engedd kinyílni szívedben a fény virágait! ×
Meseidő

488. mese

Legyen hó és minden jó~

Halihó~ (:

Esik a hó!! ^^ Végre. :D Bár nem valami nagy pelyhekben, és nem is tűnik tartósnak, de azért jól néz ki. :)

Ma háromnegyed 5-kor keltem. x__x Imouto-chan ment vissza a sulijába, és kikísértem a buszhoz. Szegényke. :( Nekem majd csak jövő héten kezd az egyetem, de addig még ajj, annyi mindent szeretnék csinálni~ :D

Egyébként miután hazaértem, még visszaaludtam olyan negyed 7 körül, hogy délig bepótolom az alvásmennyiséget, de nem jött össze, Mariska hívott olyan fél 10 körül. :'3 Mondjuk örültem neki, mert eljött, és beszélgettünk. ^^ Még mindig imádom. :D 

Fél 11-kor ment a busza neki is, azóta itthon (a kisvároskámban itthon) partizok egyedül~ Van egy jó kis koreai számlistám, de áhh, totál hangosan nyomatom, hozzá még énekelek és táncolgatok, nagyon elvagyok ezzel. :D (Valahogy le kell dolgozni a kis plusz kilócskáimat, hát na, ez legalább élvezetes.) Ha valakit érdekel ez a zenelista, a Bővebben után megtalálja. ^^ 

Amúgy elég sok minden történt velem mostanság. Kezdjük a múlt hét szerdával. :'D Voltunk Egerben Imouto-channál, mert szülői értekezlete volt. Előtte beugrottunk a plázába, és jó is volt, mert nagy leárazások voltak~ Vicces amúgy, mert nem találtunk utána parkolót, és valami fél órát késtünk Anyával a szülőiről. :'D De jó volt, utána ettünk hamburgert-gyrost. :)

Csütörtökön is itt volt Mariska, akkor is jókat beszélgettünk, plusz rengeteg vicces videót és képet néztünk. Imádom az egyetemista poénokat, főleg, mert már értem is őket. :D

Pénteken elmentem Tikához. Nem tudom, mondtam-e, de műkörmös tanfolyamon van, és mivel gyakorolnia kell, ingyen megcsinálta a körmeimet. :) Ez már a második eset, először vitt magával a sulijába, és ott voltam a modellje, most pedig szép kis francia kockákat kaptam~ Nagyon ügyes a leányzó egyébként. ^^

Szombaton Pestre mentünk családostul, mert Imouto-channak táncversenye volt este. Előtte - Imouto-chan unszolására - a női szekció (ő, Anya és én) elmentünk plázázni, amiből megint én kaptam ruhákat. :'D Pedig eskü nem szeretek vásárolni, de az előző héten nagyon összejött. A verseny is jó volt, Amita Dance Jam, ha ez valakinek mond valamit. Nem semmi, hogy milyen hip-hopos táncok és táncosok vannak~ Nagyon király koreográfiák voltak, csomószor csak ámultam és bámultam! Imouto-chanék is szuperügyesek voltak, de a kategória, amibe berakták őket, hát jó ég, teljesen új lapra tartozó profikkal volt tele. >< Mindenesetre nagyon jók voltak, és megérte elmenni rá~

És végül a tegnap. Kimentünk a vásárba vásárolni. :'D Szerintem ennyi vásárlás egy évre is elég lesz nekem. Találkoztunk kinn Fruzsival és a húgával, úgyhogy nagyon jó volt, együtt nézelődtünk~ Délután pedig... ehhehe... randim volt. :$ Jaja, Nina teljesen megváltozik, köröm, ruhák, randi, OMG~ De nem, maradtam ugyanaz. >< A srác még januárban írt rám, hogy lenne-e kedvem beszélgetni, és írogattunk egymásnak, most meg megbeszéltünk egy találkozót, ennyi. Kedves volt meg aranyos, de sajnos mi ketten nagyon nem illünk össze. Úgyhogy valószínűleg ez volt az első és egyben utolsó randim is vele. ^^" 

Hát, ennyi. Tartalmas azért valamennyire, nem? Most búcsúzom is, még mindig nem felejtettem el az egyetemről ígért bejegyzést. :')
Jók legyetek, sok sikert a suliba, munkához, mindenhova! ^^ 
(Zenelista a Bővebben után~)

 

A koreai zenelistám véletlen sorrendre állítva:

  • GD×Taeyang - Good Boy
  • BEAST - Good Luck
  • BIG BANG - Fantastic Baby
  • Ailee - Don't Touch Me
  • SNSD - I Got a Boy
  • JJ Project - Bounce
  • Super Junior - Mamacita
  • T-ARA - Sugar Free
  • Teen Top - Rocking
  • Zico - Tough Cookie

 

(És mielőtt bárki azt mondaná, hogy milyen Starlight az ilyen, hogy egy VIXX-szám sincs rajta, elárulom, hogy a VIXX-et nem szoktam keverni mással, azt töményen nyomatom magában albumról. :D)

'Cause I'm tough cookie tough cookie~ xDDD

2015.02.02. 11:51, Nina Vissza a bloghoz
 
Üdv!

Nina vagyok.

ELTE japán szakon végzett, ingadozó hangulatú 27 éves. Azaz felnőtt, vagy ilyesmi.

Ez csak a múlt, nosztalgia, semmi több. 

 
Némi információ
  • Aki szerkeszti: Nina Montaise
  • Vagy hívhatod így is: Nina
  • E-mail: ninamontaise@gmail.com
  • Nyitás: 2012. március 19.
  • Gondolom, erről szól: blog
  • Ez a dizájn: Marvel Mánia
  • R Right here: personalised-earth.gp.hu
  • Segítek a linkelésben: katt
 
Zeneajánló

Marvel Cinematic Universe

Eddigi zenék

 
Ők is voltak

Bajtársak

Mee-chan, Yui&Eliffe, Miu, Twins of May, Akita, Kuran Mirai, ZsebiMao, Lotte, AyameHikari

Hirdetőtábla

AdamS, Kykky, Ayame, Missy, Manami, Monster OC Days, Torami, Sac&Dóri

LOST

Jelenleg nincs nálam csere, akik fenn vannak, azok még a régi időkből maradtak.

 
Üdv köztünk!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nézők
Indulás: 2007-06-14
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!