[ListenOnRepeat] Zac Efron - Bet on it

How will I know if there's a path worth taking?
Should I question every move I make?

Tudjátok, cseszett egy dolog felnőttnek lenni. Már "felnőttnek". Amikor a korod szerint már felnőtt vagy, az összes felelősség rád hárul, neked kell kezdeni valamit az életeddel, de annyira igazából mégsem vagy felnőtt, hogy észben ezt kezelni tudd.

Amikor rettegsz attól, hogy bárki régebben látott baráttal, ismerőssel, családtaggal beszélgetned kelljen, mert biztosan fel fognak jönni a kérdések, amiket nem lehet a szőnyeg alá söpörni: 

- Mihez fogsz kezdeni az egyetem után? Hogyhogy nem tudod? Mi az, hogy nem tudod? De hát mindjárt itt van és azért előre kellene tenned érte valamit. Egyáltalán ezzel a diplomával mihez tudsz kezdeni? Meg mihez lenne kedved, mit csinálnál szívesen? Oh hát miért nem mész...?

- Dolgozol valamit az iskola mellett? Neeeeeem? Hát az meg hogy lehet? Tudod, ott van x, ő most y helyen dolgozik, igazán beszélhetnél vele, biztosan tudna segíteni...

- Van barátod? NIIIIIIIIIIIIIIINCS? DE DE DE DE OMG az hogy lehet, hát nem is tetszik senki?! Ez meg hogy lehet, úristen... Azért tudod már abban a korban vagy, hogy lassan házasság és gyerek...

És így, 22 évesen, mikor még azt sem tudom, hogy a szakdolgozatom, aminek pedig már a címét is leadtam, miről szóljon egyáltalán, így be kell valljam, nem igazán örülök ezeknek a kérdéseknek.
Minnnnndenki, de mindenki annyira cseszettül jót akar, hogy rögtön ellát kismillió tanáccsal, ami egy adott esetben jól esik az embernek. De máskor meg nem. És amikor mindenki csak légből kapott "tanácsokkal" lát el, az így mostanában nagyon nem esik jól.
Olyan ez, mint amikor a felvételik környékén mindenkit zaklatnak, hogy NA ÉS HOVA MÉSZ TOVÁBBTANULNI? És mikor neked halvány lila fogalmad sincs, akkor az egy idő után baromira kellemetlen. (Továbbra is áldom az eget, hogy ezzel nekem mekkora szerencsém volt, már egy évvel előtte vágtam a választ.)

Ilyenkor... kicsit elszomorodik ám az ember. Pedig ha belegondolok, mostanában minden szuper. Nyilván lehetne szuperebb is, ha haladnék a szakdogával és találnék munkát, de könyörgöm, ne akarjunk túl sokat. Mindenki egészséges a családban, a barátaimmal jól elvagyunk, a lakótársaimat imádom, lógathattam a lábamat otthon vagy két hétig... Teljesen elkényelmesedtem, ehh.
Mégis, amikor ilyeneket kérdezgetnek, akkor azt érzem, hogy nincs életcélom, nem tudom, mi akarok lenni, mi célja, mi értelme van annak, hogy létezem, és ez... gáz. A tinédzserek küzdenek ilyen problémákkal, ők tesznek fel maguknak ilyen kérdéseket, még a bioszkönyvünkben is benne volt. 

Mondjuk az is tény, hogy meglehetősen lassan növök fel, nem csoda, ha 20 éves korom körül jutottam el a tinédzserszintre. Csak az a kár, hogy ténylegesen felnőni nem igazán akaródzik.