Hát sziasztok.

Hihetetlen, hogy ennyien itt vagytok.
Véletlenül a bejelentkezés alatt megláttam a statisztikát, és az átlag olvasószám 101.1 fő per nap. 14. az oldal a Blogok listájában - amit egyébként csak azért néztem meg, mert a 101-es átlag kíváncsivá tett.

Ez a szám kicsit megerősít benne, hogy valamit nagyon elrontok az életemben. Amikor igyekszem, és cseszettül igyekszem, annak alig van látszata, vagy éppen semmi, amikor pedig rá se bagózom az egészre, tessék, hát nem itt vagytok 101-en?

Egy hónapja minden este edzek, egyébként. Nem egy nagy edzés, nevezhetjük tornának is, de épp annyi, hogy a végén kifulladva vörös arccal sűrűn kapkodjam a levegőt és már csak egy fürdésre fussa. És attól függetlenül, hogy élvezem - mert mazochista módon élvezem ezt a szenvedést -, semmi látszata nincsen, de az égvilágon semmi.

És itt most megírtam egy egész litániát arról, mennyire dagonyázom az önutálatban, de... ez nem feltétlen olyan dolog, amit most szeretnék megosztani.

A helyzet az, hogy a felnőtt élet sivár valója elkapott, és kezdek megkomolyodni - fenét, kezdek zsémbes és házsártos lenni. Na mindegy is. 

Nem tudom, ki miért jött fel, hogyan vetődött ide, de nem hinném, hogy ezért. Vagy ha mégis, akkor gondok vannak, tényleg szerettek fürdeni más ember panaszaiban? Azért kedves tőletek, de komolyan.

Élvezzétek a nyarat, a fiatalságot, a barátságot, a mosolyokat, a szeretetet, bármit.

Aztán majd ha talpra állok ismét, akkor jövök.