És mindezek után, hogy Bodza vasárnap hajnalban itthagyott minket, Anya ma hívott, hogy a kutyus, Tódorka is elpusztult ma reggel, egy napra rá.

Annyira nagyon sajnálom mind Tódorkát, mind leginkább Anyáékat és a húgomat, hogy nem tudom elmondani. Főleg a húgom ragaszkodott nagyon a kutyához, míg nekem ott volt a hörcsög, ő mindig a kutyához járt haza, és mindig játszott vele, szeretgette.

Már öreg volt ő is, még gimis voltam, mikor a vásárban megláttuk azt a kis gombócot, azt a sötétbarna kis göndör gombolyagot a többi fekete, rövid szőrű testvérkéje mellett a vásárban, "ingyen elvihető kiskutyák" tábla alatt egy kocsi rakterében.

Azon nyomban Anya kezébe ugrott, Anya pedig dédelgette, és mikor visszatette a testvéreihez, Tódorka sértetten nyüszizni kezdett, mint aki azt mondja "De hát nem ezt ígérted!". Persze Anya csak azért tette vissza, hogy felhívja Apát, hogy azon nyomban jöjjenek a húgommal, nézzék meg, bár így is, úgy is haza fogjuk vinni, mert beleszerettünk.

Persze a család másik fele is azon nyomban ráállt, így Tudorfalvi Tódor 14 évig boldogította a famíliánkat, mígnem ma reggel öregségében elpusztult.

Kicsit úgy érzem, ez a pár nap nem a mi napunk.