Sziasztok! (:

Úristen, de régen meséltem már a napjaimról! Gomene, ha valakit érdekelt volna. ^^" Most viszont fogok egy kis (kis...?) beszámolót tartani. :) 

Az elmúlt három napom egészségügyi tanfolyammal telt. A szomszédos városban tartották, ahol Kelly lakik, így tök jó volt, mert ottaludtam tegnapelőtt Kellynél. :3 Már nagyon jó volt találkozni vele és a családjával. :)
Voltam vezetni is, ami katasztrofálisan ment. Már a 10. órám volt (amúgy 30 kell a vizsgához), de nagyon nem ment, abszolút béna voltam, ezekhez a rutinos-parkolásos-tolatásos dolgokhoz nagyon nő vagyok.  ·-· 

És igen, a hiszti. Forr az agyvizem. Nem hiszem el. Hogy lehetnek a nagymamák ennyire nagymamák?! Annyira nagyon fel tudnak idegelni. És persze rosszul érzem magam amiatt is, hogy mérges vagyok rájuk, mert igazából csak jót akarnak. De megőrjítenek!!

Anyáék nincsenek itthon, és teljesen mindegy, hogy egy hónap se és 18 éves leszek, attól még: "Aludj itt nálam! Gyere hozzám ebédelni! Gyere hozzám vacsorázni! Maradj itt nálam!" és a többi. Már önmagában ez idegesítene, na de az, hogy ezt szinkronban hallgatom mindkét nagymamámtól, na ez kerget a totális őrületbe! Aranyosak, tényleg! Kedves tőlük, hogy kisgyereknek néznek, aki nem tud főzni, fél egyedül otthon, de én nem ilyen vagyok! Szeretem magam beosztani az időmet, úgy, ahogy nekem tetszik, azzal, akivel nekem tetszik és akkor, amikor nekem tetszik! Például ma estére el akarom hívni Myrát. Ezt megmondtam a mamámnak, aki persze azóta is azzal kerget a sírba azt kérdezgeti, hogy akkor el van-e intézve az alvás, itt lesz-e Myra, meg szóljak neki, hogy mi lesz. Hát nem mindegy?!?! Úgysem alszom most nála, ezt tudja, a többi meg az én dolgom! Utálom, ha számonkérik rajtam azt, hogy mit hogy csinálok. Most komolyan, nagylány vagyok, ha az van, egyedül alszom majd itthon, Húgom meg nála, ennyi! Nem fogok félni, nem kell aggódni. 

Kész, nem akarom ezt tovább fokozni, de tény, hogy már nagyon fogok örülni anyáéknak holnap, ha jönnek, mert ebből az idegbajból, amit a nagymamáktól kaptam, elég volt. Legközelebb előre leszögeztetem anyáékkal - mert amit ők mondanak, azt még valamennyire betartják -, hogy közöljék a nagyikkal, hogy NEM alszom ott egyiküknél sem, NEM igénylek semmilyen ellátást, sem étkeztetést és NEM kérek kérdezősködést és NE mondják el nyolcmilliárdszor, hogy de akkor is ottalhatok és ehetek és minden, mert ÉRTEM EGYSZER IS - de akkor se fogok. 

Most meg gonosz, elkényeztetett libának érzem magam. Igen, a szerető nagymamák csak gondoskodni akarnak az unokáikról, tudom. És én meg itt panaszkodom rájuk, holott jót akarnak. Tudom. De a rátukmálásokból már nagyon elegem van és a babusgatásból is. Azt bezzeg folyamatosan hajtja az egyik mamám, hogy ő az én koromban már férjnél volt. Most menjek én is férjhez? -__- Hagyjuk.

Kész, nem gondolok rájuk. Áthívom Myrát és megnézünk egy filmet. 
De még mindig itt kotlóstyúkoskodik mamám. Közel lakik (nagyon közel) és átjött segíteni. 
É persze megint elmondta, hogy milyen szeretettel vár, aludjak nála, és persze mindezt olyan hangsúllyal, mintha holnap lenne a kivégzése és ma látna utoljára.
NEM BÍROM!!!!!!!!!! TTTOTTT  
Kész, én ehhez kevés vagyok, elhúzok itthonról. 

Bye-bye Minna, legyetek jók és sok nyugalmat-pihenést kívánok mindenkinek! (Ha már nekem nincs. -.-)