Őszintén bevallom, legelőször megijedtem a cím hallatán. Aztán megláttam a borítóképet, és pláne elbátortalanodtam. Myra hozta át ezt a mesét, és miután biztosított, hogy szorongathatom a kezét, elkezdtük nézni.
Az emberek grafikája - animációs rajzfilmhez hűen - fura volt először és egyben ijesztő is.
A történet már-már átlagosnak tűnik, egy fiút és egy lányt összeházasítanak anyagi érdekek miatt. Na igen, de ami innentől kezdődik, az már csöppet sem átlagos. Nagyon tetszett Victor és Victoria hirtelen szerelme, mert bár szerelem első látásra, mégsem csöpögős, nagyon is kedves, meghitt és visszafogott.
Victor, Victoria és Emily jelleme is nagyon bejött, amúgy is imádom az ügyetlenkedő, kétbalkezes, aranyos szereplőket. ^^
Szépen fel volt építve a mese, jó kis fordulatokat tettek bele, igazán élvezetes volt.
A befejezés nálam abszolút nyert, főleg, mert olyan kivételes helyzet állt elő, hogy még csak ötletem sem volt, hogy mi lesz a vége. Így viszont tetszett, de nagyon. Emily önfeláldozása illett a szerepéhez, és még inkább pozitívvá tette, míg Victoria továbbra is nyújtotta kedves és aranyos színvonalát.
Határozottan megható és szép mese volt - másodjára nézve még meg is könnyeztem a végét -, örülök, hogy végül nem hagytam ki. :)
Arról nem is beszélve, hogy gyönyörű zongorás betétdalok voltak benne, és néha-néha vicces jelenetek, amik feldobták - igazi hullahumor a holtaktól. ><
Mindenkinek tudom szeretettel ajánlani. ^^
Összesített pontszám: 10/10 :)
|
Nagyon örülök, hogy ezt írtad! Akkor mindenképpen megpróbálom leszedni valahonnan! :)
Ó, igen! *-* Jack... :'D Az a kutyus tényleg cuki volt, bár nekem A halott menyasszonyban is nagyon tetszett a kutyus. :D Főleg, hogy egy dobozban egy rakás csontként kapta meg Viktor, és nesze neked, kutya lett belőle! :D