Ez már nagyon kellett.
Hajnal fél 4-ig tanultam a koreait - félreértés ne essék, még most sem érzem azt, hogy tudnám, vagy bármi, és az én hibám, hogy későn kezdtem neki és lassan haladtam. Fél négykor is csak úgy fejeztem be, hogy a leckék szavait leírtam, átvettem újra, a dialógusokat meghallgattam, a nyelvtant meg előtte és közben ismételgettem. Hát majd meglátjuk, mi sül ki ebből.
Mindenesetre össz-vissz 2 és fél órát (ha egyáltalán) aludtam, mert fél 5-kor még Bongyorkával beszéltünk. És hétkor kelés, wiiii~ Imádtam. (Azt se tudtam, minek csörög az ébresztőóra. o.O)
Japánon írtunk. És elrontottam. Persze, hogy elrontottam. Annyira bagatell, és elrontottam. Fuck. Plusz ha ez nem lenne elég, szombaton 3 órán keresztül csináltam a könyvünk 5. leckéjének feladatait, mert gyorsan haladunk, és ajánlott előre dolgozni. A 6. leckével fikarcnyit se foglalkoztam, a tanmenetben is az 5. lecke szerepelt mára, erre fel mi történt? A 6. lecke feladatait csináltuk. -.- De ahhoz képest Bianka-sannal egész jók voltunk, már-már diplomát érdemelnénk~ >.<"
Oh, és Minna, ezennel bejelentem, hogy szemtanúi lehettek az első lógásomnak~ Filozófiatörténet óránk lenne, de tegnap nem tudtam készülni rá (elolvasni az anyagot), baromi fáradt vagyok, és itthon van fincsi ebédem. Így ellógtam. Amúgy nem kötelező, mert előadás, és rengetegen ellógják, de azért bűntudatom van, és egyáltalán nem vagyok büszke rá. Ezután nem fogok lógni, ígérem. (Bár összehasonlító vallástöriből egyetlenegy órára sem mentem be. >.< De az a koreai órák miatt volt, mert pont akkor voltak.)
No, hát megyek is enni az isteni húsleveskémet, majd a rántott husikát krumplipürével és sóskával~ Jaj, milyen szép is az élet. *-* Aztán megyek koreaira - megbukni. (De attól még szép az élet.)
Jók legyetek, kitartást erre a pár napra!! (: