× Engedd kinyílni szívedben a fény virágait! ×
Meseidő

538. mese

Jó ideje már, bocsánat

Halihó! (:

Jól eltűntem mostanában, bocsánat mindenkitől. :( A chatemet közben nézegettem, meglátogattam azokat, akik írtak, csak írni nem írtam, elnézést kérek ezért is.

Hivatalosan is vége van a szorgalmi időszaknak, kezd a csodálatos vizsgaidőszak. Na nehogy azt higgyétek, hogy ez azt jelenti, hogy eddig nem kellett tanulnom. SŐT. Eddig volt a kínzatás. Kedden két zh-vizsga + két tesztpótlás, csütörtökön szintén két zh-vizsga, nagyon izgi volt, már persze a szó negatív értelmében, ha van olyan neki. 

Na, de beszéljünk kellemesebb témákról. :) Mééééég nagyon anno kaptam Mee-chantól egy aranyos kis díjat, ezt igazából már hetekkel ezelőtt megcsináltam, de sehogy sem volt érkezésem feltenni ide. Most azonban a Bővebbenre kattintva megtaláljátok! ^^ Köszönöm szépen, Mee-chan! *^* És bocsánat a hatalmas késésért! :(

Nemrég volt mikulás~ (Bár, de, régen volt. Mindegy.) Ki mit kapott? :) Én a szokásosan tökéletes nagy adag csokit és gyümölcsöt. :D Még most is azokon élek itt Pesten, meg kell majd köszönnöm a nagyijaimnak, el ne felejtsem. ^^"

Közeledik a karácsony is. Ajándékötletek, házdíszítés, karácsonyiasodás megy már? :) Őszintén megmondom, magát a karácsonyt annyira nem szeretem. Általában van valami veszekedés otthon, ami lehangol. Pedig máskor nem szokott lenni, illetve ha igen, az nem olyan lehangoló, mint karácsonykor. Viszont a készülődést nagyon szeretem! Ajándékcsomagolás, házdíszítés, (bár Pesten nem díszítjük a lakást, otthon meg Anya már megtette, így ez kiesett, de maradt a) karácsonyi dalok éneklése, nevetgélés, sütögetés~ Ezek mind nagyon jó programok a családdal, számomra ez az igazi karácsony. :)

Bár a blogra nem igazán jártam fel írni, pár kis jegyzetet írtam magamnak egy-két napról, mert olyan jól éreztem magam, hogy semmiképp sem akartam elfelejteni. Sajnos csak kevés dologról írtam, a többi hirtelen nem jut sorjában az eszembe, pedig rengeteg jó élménnyel gyarapodtam az elmúlt időkben, például amikor Szandi-san és Panka-san eljöttek, és megvillogtattam előttük a csodálatos borsófőzelék-főző és virslisütő képességemet, vagy amikor ugyanezt Fruzsival is eljátszottam, és ő is le volt nyűgözve. :D Oh, és Fruzsival azóta találtunk egy jó csirkézős helyet is, valamint a kisvárosunkban is csapattuk a gyertyagyújtáson. :D Judóval is találkoztam az elmúlt időkben, ez is külön öröm volt. :)

És a jegyzetekből: Noriko-sannal, Oppával és Dóriyával jártuk a várost, jókat nevettünk mindenfélén egymásba karolva. A díszítés csodálatos, Noriko-sannal le voltunk nyűgözve. ^^ Majd pedig másnap plázáztunk és moziztunk (óra helyett *bűntudat mardossa*) a két lánnyal, és egyszer sem éreztem a kellemetlen harmadik szerepét, de szerintem egyikünk sem. :)) Egyébként a Kémek hídja c. filmet néztük, jó volt, de olyan érzésem volt végig, mintha már láttam volna. Pedig tök új film, fura volt. :'D

Tegnap Bubuzni mentünk két koreais csoporttársammal~ (Petrával és Enikővel, csak hogy a jövőben se felejtsem el. :)) Tök jó volt, kibeszéltük az első... k-pop számainkat. xD Hahaha. És sok vicces videót néztünk~ Jófejek és viccesek ezek a lányok~ ^^
 
Ma pedig Kelly volt nálam. Már annyira hiányzott, hogy el nem tudom mondani. ♥ Megünnepeltük előre a karácsonyt ("biztos ami tuti" alapon), ríkatós, de nagyon-nagyon jó filmet néztünk (Titokban, Délen, angol címén Secretly, Greatly), tejeskávéztunk (sokat), gyrosoztunk (a lakótársam, Kitty is csatlakozott), és sokat beszélgettünk, nevettünk, ahh, csak a szokásos~ ♥ És találjátok ki, ki kapott egy csodálatos Ken 92-es pulcsit? *^* Várjatok, segítek...
Hát én. :D ajándékok Dóri sshitől
 
Igen, én kaptam. :D Kelly annyira drága~ ♥ *^* És akkor ehhez már hozzácsaptam azt a csodálatos ajándékrengeteget, amit még a Dél-Koreából hazatérő Dóri sshitől kaptam. Annyira drága ő is, tök sok mindent hozott, pedig nem kellett volna. ;w; De milyen jót kávéztunk~ (Szintén egy óra helyett. *bűntudaaaaaat* De látjátok? EXO és VIXX! Meg nasik és kézkrém! Aranyba kéne foglalni ezeket a lányokat~~)
 
Na, viszont... Amint lesz rá erőm, időm és kedvem, megrestaurálom az oldalt, mert jelenleg a képek eltűnőben vannak, bejegyzések és én meg még csak a közelében sem vagyunk. De majd egyszer... Mert amúgy ugyanúgy szeretem ezt a helyet, mint eddig. :)
 
Addig is kitartást mindenkinek a sulihoz, vizsgaidőszakhoz! És persze jó karácsonyi készülődést~ ^^
Jók legyetek és hallgassatok VIXX-et~ :D (Ninaa, annyira örülök, hogy megszeretted őket! TwT)
 
2015.12.11. 21:38, Nina

536. mese

Chained up

손을 들어 난 Freeze! Armor Down!
Nananana Nanana Nanana
날 차갑게 내쳐도 괜찮아
떠날 수 없어 Chained up
Chained up

Bizony, kijött a VIXX új albuma, vele a címadó dallal, ami nem más, mint (ki nem találjátok az idézetből) Chained up. Hogy tetszik, Starlightok? Ja, nem, ők már mind meghaltak. Már persze egyes 'értelmes' emberek szerint. Mások szerint meg élnek és virulnak, valamint a nyálukat csorgatják az undorító nyakörvekre és buzisan mélyen kivágott fehér öltönyökre. (Ha nem jött volna le, ez a véleményem a kinézetüket illetően.)
Koncepciót nem nagyon vélek felfedezni, ennél kicsit ötletesebb is lehettél volna, Ravi. Nem, amúgy tudom, hogy nem a te hibád. Legalábbis remélem, hogy a cég volt az, amivel elszaladt a ló, és a fiúkra erőszakolta ezt a szexinek gondolt valamit. 
Amúgy meg a szám baromi király, bár elsőre meglepő volt. Az MV is jó - Ken egy igazi műalkotás benne, azt kell mondanom. És a többi szám között is van nagyon "right in the kokoro".

VIXX-reklám és -véleményezés off. A zenékhez azért berakom ezt a klipet, bárki meg akarja nézni, tegye. Negatív véleményt viszont nem kérek, mert még mindig nagy fan lévén (nem tudok mit tenni), nem fogadom túl jól. Bármi másról nyugodtan, róluk nem. Ninalogika.

Amúgy. Végre hétvége~ Mert pénteken már nincs egyetem egyik héten se. Juhú. Vagy sem. Inkább lenne... Keddenként 5 gyakorlatom van, ami röpke 10 iskolai órának felel meg, és mind kötelező. 

A suli is nehezebb lett, jóval. Kb. ötször annyi a tanulnivaló, háromszor annyi zh, feladatok, minden. Bukásra remélhetőleg még most sem állok, de a tavalyi teljesen ötös átlagomnak valószínűleg olyan gyorsan búcsút mondhatok, hogy csak na. Mondanám, hogy ez nagyon szíven szúr... de sajna nem. 

Hát ez van.

Mindenki ösztöndíjakról, nyelvvizsgáról meg hasonló dolgokról beszél, én meg örülök, hogyha egyik nap nem kell az egyetemen töltött idő után még órákat tanulnom. Nagyon szépen elüldögélek én itt a seggemen, a nálam ezerszer okosabbak meg menjenek nyugodtan Japánba. 

Demotiváció off. Jók legyetek. Tanuljatok, mert az fontos. Hah.

얼어버려 난 Freeze! Armor Down!
Nananana Nanana Nanana
날카로운 발톱을 묻어놔
영원히 네게 Chained up
Chained up

2015.11.12. 22:07, Nina

530. mese

Pontosan egy éve volt

Meghatározta a jövőmet. És ez nem vicc.

https://www.youtube.com/playlist?list=PLE_C8l7-sbHD5KKO4FtqQa28RlOgZesPt

VIXX HEX SIGN Live Fantasy in Hungary 2014.09.12.

Köszönöm. Azóta is. ♥

 

Címkék: VIXX koncert
2015.09.12. 15:37, Nina

523. mese

Just wanna take some rest

Kellynél vagyok, ő épp fürdik.

Hazatértem épségben a Balatonról, azóta már dolgozni is voltam, el is fáradtam rendesen.

Fáj a szívem, mert ráakadtam Kelly könyvjelzői között a tavaly szeptemberi VIXX-koncert jegyrendelő oldalára. 

Ha már VIXX, megjelent Leo és Ravi, azaz az első VIXX sub-unit, az LR albuma, és végre a főcímdal MV-je is, amit itt meg is tekinthettek: Beautiful Liar MV. Nézzétek, hallgassátok, szeressétek. Remek lett. :)

A chatben előbb-utóbb válaszolni fogok, elintézek mindent, egyelőre csak az átlinkeléseket tudom megcsinálni, de nevet is fogok változtatni, ninaa, bocsánat, amiért ennyire lassú vagyok. ˇˇ

Majd még jelentkezem valamikor rendesen is. Azt hiszem.

Holnap (mármint 19-én) jönni fog Imouto-chan is, ha minden igaz. Vele és talán Fruzsival nézzük majd Pesten a 20-i tűzijátékot, ha minden jól megy.

Jók legyetek addig is, élvezzétek ki a nyár megmaradt napjait!

 

2015.08.18. 03:12, Nina

511. mese

Emlékek és jegyzetek mindenhol

Sziasztok! (:

Bocsánat, megint nagyon régen jelentkeztem, te jó ég. :( 

Még tart a vizsgaidőszak, össze-vissza áll lassan a fejem. Megyek majd dolgozni is, megint csak alkalmi munkára, de Fruzsival, Csepelre borítékolásra. Sajna csak két napot tudtam vállalni a kevés hely és a vizsgák miatt, de nyárra még majd mindenképpen kerítek valamit. :) Valószínűleg Pesten maradok, és haza-hazajárok. De még majd elválik.

Kettő vizsgám van még hátra - legalább, de lehet, hogy a maiból menni kell uv-zni/javítani. Elég valószínű. 

A jegyeimet már felpakolták - kivéve a ma írt vizsgáét -, és azt kell mondanom, nagyon-nagyon boldog (és hitetlenkedő) vagyok. Mindenből jelest kaptam. El sem tudom hinni. Mondjuk nem is nagyon kell, mert ronthatok még bőven a maradék 2 vizsgával, és ha a japán alapvizsgán nem megyek át, nem ér semmit az egész. :'D De azért örülök. ~★

Vasárnap volt gyereknap. Imouto-chan osztálykiránduláson volt, és úgy volt, hogy haza se jön, hanem a koliban marad, de este hatkor csöngettek, és mikor kimentem, ő állt a kapuban. ♥ Mondanom sem kell, nagyon meglepődtem, de fú, borzasztóan meg is örültem neki, azt se tudtam, hogy ölelgessem. :)
Gyereknapra egyébként - bár nagyon nem vagyok már gyerek - egy aranyos hálóruhát kaptam. Innen rendeltem, a szemüveges nyuszisat. Már szeptemberben rendeltem innen, és nagyon bevált, most használom Pesten, ezért mondtam, hogy gyereknapra szeretnék egyet a kisvárosba is. Plusz este rendelt nekem Anya gyrost. A mamáktól meg soooook-sok csokit és nyamiságot kaptunk, yay~

Igazság szerint elég nehézkésen írom most ezt a bejegyzést, mert bár régóta szeretnék írni, de egyszerűen annyi érzés kavarog bennem, hogy nehéz pötyögni. Nem, nem az egyetem, hanem a szobatársaim miatt. Már hetek óta nem voltunk együtt mind a hárman itt fenn Pesten, ma viszont igen. És nosztalgiáztunk kicsit. És ez... hát igazából nem tudom eldönteni, hogy jót vagy rosszat tett az érzéseimnek. :'D Ők holnap költöznek haza a kisvárosba, legközelebb valószínűleg, ha minden igaz, szeptemberben leszünk újra így együtt. Jaj, félre ne értsetek, nem az, hogy nem tudok meglenni nélkülük, csak mégis, fura ez így, és már elszállt ez az év is, gyorsan telik az idő... És ez az, amit nem szeretek. Ha a búcsúzásokba és az idő múlásába belegondolok, mindig sírhatnékom támad. Főleg, ha szép számot hallgatok közben. És most azt hallgatok, Ken musicales szólóját
Édes jó ég, az az ember... Aisu (mindjárt mesélek róla) azt mondta, hogy ezt a videót pont akkor osztották meg Twitteren, amikor a mai vizsgám elkezdődött. (A vizsgámról is nemsokára, ha lesz erőm hozzá.) És amikor itthon meghallottam... először nem hittem el, hogy tényleg Ken énekli, annyira más. De azóta fél délután ez megy, és egyszerűen lenyűgöz. ♥ Egyre több arcát és hangját mutatja meg ez az ember, és csak ámulni és bámulni tudok. Büszke vagyok rá, hogy a fanja lehetek. (És most leállítom a zenét, hogy a többi dologról is tudjak írni.)

Nos, Aisu, igen, róla szeretnék beszélni. Aisu = A-senpai a régebbi bejegyzésekből. Felsőbbévesem, aki most végez koreai szakon. Egy VIXX-es fancsoportban ismerkedtünk össze, pontosabban ő mondta, hogy egyszer mutassak meg neki egy albumot, én pedig meglepődtem, hogy ugyanoda járunk egyetemre. :'D De aztán találkoztunk, és halljátok, ilyet még nem éltem. Az első perctől kezdve mintha régi ismerősök lettünk volna. És azóta is. Ő az, akivel mindennap - és nem viccelek, tényleg minden egyes nap - beszélek, akivel bár nem egyezik mindenben a véleményünk, mindig jól elvagyunk, és bármennyi időt el tudunk együtt tölteni. Ó, és a pláne az egészben: ugyanazon napon születtünk, csak ő 5 évvel hamarabb. :D Lényeg a lényeg, nagyon jó és értékes barátnőre leltem a személyében. :) ♥

Emellett Kellyvel is nagyon jóban vagyunk még mindig. Múlt pénteken nála aludtam, végig videókat nézegettünk, az állataikat dédelgettük, meséltünk mindenféléről, és sokat nevettünk. :D Imádok az ilyen közös ottalvásokat, vele mindig nagy élmény, még akkor is, ha csak videókat lesegetünk - most épp az EXO-ról és a BTS-ről. 
Ha minden igaz, szombaton megyünk együtt bulizni is. :)

Na, és az utolsó, a kellemetlenebb téma: a mai vizsga. Hát emberek... átestem az első olyan vizsgámon, ahol tényleg csak néztem, hogy WTF. :'D Csapatmunkában dolgoztunk jóformán, annyira nem érdekelte a tanárt, de még így is tipmix volt jóformán az egész. Olyan kérdések voltak, amikre válasz nem hogy a kikapott vázlatban, de még az órai jegyzeteinkben sincsenek, sehol. Szóval kicsit kivoltunk, de inkább csak nevettünk rajta, aztán ha tényleg nagyon gázos lesz, megyünk reklamálni és javítani. Azért ez mégse futja, olyan kérdéseket raknak be, amiket esélyünk sincs megválaszolni! Pedig feleletválasztós volt, az a pláne! ><

Na mindegy, lesz ami lesz. :) 
12-én alapvizsga japánból, fel kell kötnöm a nadrágot, mert bár a japán vizsgák ötösök lettek, de ez valami keményebb dolog, ha jól sejtem...

Köszönöm viszont mindenkinek a drukkokat. :) Ismét csak azt tudom mondani, azért sikerült minden ilyen jól, mert sokan szorítottak értem! Köszönöm! ♥

Mindenkinek nagyon sok sikert a szóbelikhez, vizsgákhoz, utóvizsgákhoz, aki pedig már végzett, annak jó pihenést kívánok! :)
Jók legyetek~ ^^


ui.: Ohh, és ki ne felejtsem már! One Piece-t nézek~ Töménytelen mennyiségben - magamhoz képest. Nagy-nagy fanolásokkal. NAAAAAGYON nagyokkal. Még május elején átléptem az 500. részt, és pontosan május 27-én kezdtem bele "az új érába" - *spoiler* timeskip utáni részekbe. *spoiler vége* Azóta pedig ez a "jutalmam" a vizsgák után. Ma délután pl. 7 - pardon, most nézem, 8 - részt néztem meg. (És amellett kitakarítottam, elmosogattam, és mondom, nagy csajos beszélgetés-nosztalgiázás volt. Meg hát beszélgettem. És Candy Crushoztam. És Kent hallgattam-néztem.) 
De egyszerűen imádom~~~ Annyira erősek és wow és menő és húúú - remek megfogalmazások, de tényleg igazi cheergirlnek érzem magam, ahogy nézem, leginkább Zoro-kunnal kapcsolatban. ><

Na, ennyi voltam mára. Végezetül egy kép a túláradó érzéseimről a One Piece mostani részeinél~

ohh~~

2015.06.04. 22:33, Nina
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Üdv!

Nina vagyok.

ELTE japán szakon végzett, ingadozó hangulatú 27 éves. Azaz felnőtt, vagy ilyesmi.

Ez csak a múlt, nosztalgia, semmi több. 

 
Némi információ
  • Aki szerkeszti: Nina Montaise
  • Vagy hívhatod így is: Nina
  • E-mail: ninamontaise@gmail.com
  • Nyitás: 2012. március 19.
  • Gondolom, erről szól: blog
  • Ez a dizájn: Marvel Mánia
  • R Right here: personalised-earth.gp.hu
  • Segítek a linkelésben: katt
 
Zeneajánló

Marvel Cinematic Universe

Eddigi zenék

 
Ők is voltak

Bajtársak

Mee-chan, Yui&Eliffe, Miu, Twins of May, Akita, Kuran Mirai, ZsebiMao, Lotte, AyameHikari

Hirdetőtábla

AdamS, Kykky, Ayame, Missy, Manami, Monster OC Days, Torami, Sac&Dóri

LOST

Jelenleg nincs nálam csere, akik fenn vannak, azok még a régi időkből maradtak.

 
Üdv köztünk!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nézők
Indulás: 2007-06-14
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre