A mai nap - eh, pardon, a tegnapi nap - folyamán több fontos impulzus is ért. Az egyik miatt nem alszom még most sem. Nézzük csak.

Felkeltem a szokásos dél körül (fél egy? Háromnegyed egy?), ekkor ért haza Anya is. Együtt szépen megebédeltünk, majd ittunk egy kávét. Nekifogtam hajat mosni, majd Candy Crushozni szárítás közben. Átmentem MaMához, akivel beszélgettünk, ismét kávéztunk (tokiói csokis málnakávé - tőlem), majd hazajöttem, és neteztem, intéztem a millió üzenetet (örülök ám, ha írnak, tényleg), a fanoldalakat. Ah, igen, VIXX-videókat néztem. Aztán készülődtem kicsit, és Candy Crushoztam, mert vártuk haza Anyát, hogy aztán ünnepelni menjünk, mert névnapja volt. Oh, igen, még reggel (délután) rózsa fogadott az asztalon, Apától. Annyira aranyos olyankor. 

Miután Anya megjött, kirobbant a szokásos mindennapos veszekedés, aminek semmi értelme, semmi tárgya, semmi oka, csak van, és minden egyes áldott nap van. De még így is elmentünk az étterembe, szuper finom volt az étel (lenmagos csirke rizzsel), bár szerintem  a pincérhölgy kicsit agybajt kapott tőlünk és a kajarendelésünktől. De legalább udvariasak voltunk. 

Hazafelé beugrottunk Mamihoz. Szerintem baromira utálhatja, amikor este esünk be, mikor már elszundikált, de hát soha nem mond egy rossz szót se. Csak hogy üljünk le és együnk sütit. Igazi nagymama.

Itthon pedig jött a legnagyobb meglepi, az én ajándékom. El se akartam hinni. Végre lett - 21 évesen, hahaha - okostelefonom! Alcatel Idol 3. Egészen olcsó a többi okostelefonhoz képest, és gyönyörű. Oda és vissza vagyok érte, szerelem volt első látásra. Csak még a nevét kell eldöntenem, nem akarom elhamarkodni, tökéletes név kell neki, tö-ké-le-tes. 
Egyetlen kis bibije, hogy holnap - azaz ma, ejj - mehetek be a közeli városba SIM-et vágatni, mert az enyém nem fér bele. Kellemetlen. 

Oh, és igen, itt a csúcspont, a hajnalom elfoglaltsága, az ok, amiért annyira nincs bennem erő, hogy ponton kívül bármi írásjelet használjak, hangulatjelekről már nem is szólva: megnéztem a K-Projekt 2. szériáját, cím szerint a K: Return of Kingst. És jó édes ég. Erre nincs elég szívecske. Szerintem azért sincs már bennem erő, mert a fél éjszakám azzal telt, hogy "víííí", "váááá", "úúúú" és "kjááááá". Nagyon durván. Szerintem egy pomponlány nem csápol annyit, amennyit én csápoltam most a megmaradt 3 rész alatt. Jesszus. De hát nem is csoda. Egyszerűen fantasztikus az az anime, legalább olyan jó, ha nem jobb, mint az első szériája volt. Az utolsó részt kétszer is megnéztem egymás után, mert egyszerűen... csak ültem, és elindult magától újra, én pedig néztem. Burn them~ Ahh, ennek itt így semmi értelme nem volt. De rá kellett jönnöm, hogy megmásíthatatlanul Mikoto-fan lettem. Valamint TEAM HOMRA. De Fushimi is hatalmasat nőtt a szememben.

Azt hiszem, kezdek álmosodni, hogy ennyire értelmetlenül írok. Eddig is álmos voltam, de mégsem tudtam aludni. Nem tudok elszakadni ettől a csodától, amit az anime adott nekem. Nem tudnám megfogalmazni, mi is pontosan ez a csoda, vagy hogy miben lett másabb, de másabb lett minden. 
Előre tudtam, hogy ez lesz. Ezért nem mertem eddig megnézni. De nem is bánom, hogy eddig tartogattam. Az ilyen értéket szépen lassan kell adagolni.

Na jó éjszakát.