483. mese 2014-2015
2014-ben sok dolog történt velem. Három az, amit mindenképpen ki szeretnék emelni.
#1 Érettségi.
Május-júniusban letettem a nagy, rettegett érettségit. És tudjátok mit? Visszagondolva tényleg nem volt benne semmi félelmetes. Na jó, persze, ideges az ember, hogy hogy sikerülnek azok a tesztek és feleletek, amiken a továbbtanulása, a jövője múlhat, de tudjátok, ha rendesen odateszitek magatokat, akkor nem érhet kudarc! A magam részéről... ehehe... eléggé az utolsó pillanatra hagytam mindent. Szó se róla, jól sikerültek az érettségik ennek ellenére is, de csak azért, mert nem hagytam magam. Az emelt magyar tételeimet hajnal fél 3-ig tanultam, mert csakis úgy nyugodtam meg annyira, hogy álomra merjem hajtani a fejem.
Ha gondoljátok, érettségizni készülők, szívesen írok pár tanácsot, amik szerintem hasznosak valamennyire az érettségire. Még nyáron elkezdtem firkálni ezeket, csak aztán abbamaradt a dolog, mint ahogy nálam kb. minden...
Viszont ha tényleg érdekelne Titeket, örülnétek neki, akkor összeszedem magam, és megcsinálom. :)
#2 Egyetem.
Július 24-én feltették a hivatalos ponthatárokat, és végtelen örömmel konstatáltam, hogy felvettek az ELTE japán szakára. Azóta már a félévi vizsgákra készülök (kellene készülnöm, khm), és bizton kijelenthetem, hogy remek helyre kerültem. Imádok ott minden egyes napot, még ha néha nem is ezt mondom, akkor is~ :D
#3 VIXX-koncert.
Szeptember 12. Életem legeslegjobb koncertje. Felejthetetlen. Mindez Kellynek köszönhetően, aki megmutatta nekem a VIXX-et, és lelkes fangörltársam volt. Hálám örökké üldözni fog, Kelly, de komolyan. Ez a koncert vetekszik az egyetemre való bejutás hírével a "2014 legjobbja" címért.
Ezért 2014 számomra az Egyetem és a VIXX Éve.
2015...
Kíváncsi vagyok, mit hoz majd~
Hogy mit várok tőle? Semmit. Egy évtől nem kérhetek semmit, magamtól azonban elég sok mindent.
Elsősorban keményebb tanulást, mert ez eddig nudli. Szégyelld el magad, Nina.
Másodszor, munkát. Igen, munkát. Életemben nem dolgoztam még rendesen, és ez 20 évesen számomra elég szégyenletes. Félreértés ne essék, nem szólom le azokat, akik hozzám hasonlóan még 20 évesen nem dolgoztak, csak én már tényleg nagyon szeretném megtapasztalni, milyen egy rendes munka. (Eddig is dolgozgattam már, de azok inkább olyan rendkívüli itthoni segítségek voltak, plusz egy csomó önkéntes munka.)
Harmadszor, szeretnék többet zongorázni. Szörnyű, mennyire nagyon elhanyagoltam az elmúlt években. :(
És mindezek mellett, ami szeretnék lenni: sokkal-sokkal türelmesebb, szorgalmasabb, okosabb, vékonyabb (ezek a karácsonyi kilók, jó ég), csinosabb, megértőbb, kedvesebb és ezerszer jobb leader, mert a lányok megérdemelnék, még ha nincs jelentősége, akkor is.
Úgyhogy ma kezdem egy korai lefekvéssel, és holnap frissen és kipihenten látok neki a sok tanulni- és tennivalónak~~ がんばります! (=Igyekszem!)
Nektek volt újévi fogadalmatok? :) Mit vártok 2015-től?
471. mese I'm alive
Sziasztok! (:
Mi újság Veletek? ^^ Megint régen írtam. Gomennasai. Pedig van miről mesélni. :)
A napjaim még mindig jól telnek. Most már kezdem leküzdeni a hangulatingadozásokat is, rájöttem, hogy energiahiány az oka, hogy sokszor olyan levert vagyok este. Az energiahiány pedig általában nem alváshiány miatt van - akkor inkább morcos és kibírhatatlan vagyok >< -, hanem vitaminhiány miatt. Általános információ rólam: nagyon kevés egészséges dolgot eszem. Ezalatt azt értem, hogy nem szeretem a zöldségek java részét, a húsok közül egyedül a csirkét eszem meg, és nagyon kevés gyümölcsöt valamint vizet fogyasztok. És nem sportolok semmit. Igen, sokan kérdezték már meg, hogy akkor egyáltalán hogy vagyok még mindig talpon. :'D Viszont rájöttem, hogy a gyümölcsfogyasztás tényleg nagyon hasznos, ezért mostanában (értve ezalatt, hogy úgy ősz óta) mindig veszek magamnak gyümölcsöket. Leginkább almát és banánt szoktam, de a szőlőt is gyakran vettem, amikor még szép volt, plusz most kiwivel leptem meg magam. (Ami piszok kemény.) Ó, és Mamám lát el néha dióval. :) Amióta ezeket eszem - minden nap legalább egy gyümölcsöt -, azóta tényleg egészségesebbnek érzem magam. Eleinte hétvégén úgy mentem haza, hogy idegileg egy roncs voltam, a vitaminhiány és a fáradtság miatt folyamatosan levert és erőtlen voltam, de mostanában szerencsére már semmi ilyen nem fenyeget, illetve amikor igen, akkor előkapok valami gyümölcsöt. :) Ma a kemény kiwiket turmixoltam össze - köszi az ötletet, Anya~ ❤ -, és úgy finom volt. :)
Félre ne értsetek, ez nem egy gyümölcsreklám, vagy egészségkampány, de saját bőrőmön tapasztalva mondhatom, hogy egyetek sok gyümölcsöt. :) Ahogy az angol mondás is tartja: An apple a day keeps the doctor away. (=Naponta egy alma távol tartja az orvost.) ;)
Na, és most egy kicsi az események közül~
Szerdától megkezdődött a vizsgajelentkezés. De ez az ELTE BTK (Bölcsésztudományi Kar), szóval nem meglepő, hogy szerdán még csak egyetlenegy tárgyra lehetett jelentkezni. :'D Azóta pedig kettőre. A kb. 6-7-ből. I ❤ BTK.
A hétvégére most nem mentem haza, helyette tegnap HMAMA-n voltunk. HMAMA = Home Made Asia Music Awards. Ha nem haragszotok, hosszú lenne elmagyarázni, ezért inkább itt egy link, hogy mi is volt ez. Jó volt~ A táncok nagyon menők voltak, az énekesek sajnos kevésbé... És a VIXX 2. lett 3 kategóriában is~ :3
Utána pedig elmentünk bubble teázni, és tea helyett kipróbáltam a kókuszos-tejes kávét (tápiókával és joghurttal). Finom volt! *-* De még mindig az epres tea a kedvencem. :D
A lakótársaim egyébként már csütörtökön hazamentek, ezért kerítettem magam mellé alvótársat: csütörtökön Zsófi jött el, pénteken Masika. Mind a kettejükkel nagyon-nagyon jó volt! *-*
Zsófival pörögtünk az este, csináltunk vagy 30 vicces képet, és előszeretettel küldözgettük őket a barátainknak. xD Szegények már azt kérdezték, mit szívtunk, pedig csak narancslevet ittunk. :D Zsófi egyébként áprilisban utazik Japánba, ahol 5 évig fog tanulni ösztöndíjjal. Nagyon örülök neki, mert tudom, hogy ez neki mennyire fontos, de azért szomorú is vagyok, mert öt évig csak képernyőn keresztül láthatom. :( Pontosabban egyszer azért majd szeretném meglátogatni Japánban. :D De hát mindez a jövő zenéje még. :)
Masikával egy nagy bulizás - értsd, sok-sok séta és beszélgetés :D - után One Piece-maratonoztunk. :3 Bár olyan fáradt voltam, hogy a maratonból kemény 3 rész lett, de így is négy óra körül feküdtünk le. :'D (És másnap, pontosabban miután lefeküdtünk, azután 8 órával kezdődött a HMAMA.)
Szóval teltek a napok. :) És neki kell állnom tanulni, mert a vizsgaidőszak már egy hónapnyira sincs, sőt... két hét múlva lesz a koreai vizsgám. ... Stop. What?! Na sziasztok. xD
Jó tanulást mindenkinek! ;w;
|