475. mese Túl az első egyetemi vizsgán
Örömel jelenthetem, hogy túléltem a legelső egyetemi vizsgámat~ ^^
Koreai nyelvből volt írásbeli nagy teszt, ami a félévi jegyünk 70%-át adja. (A többi 30% másik kis dogák jegyeiből jön össze. Plusz házik és hiányzás.)
Yu Seungsshi, a tanárunk villámgyors, ma írtuk egy órakor a dogákat, és már küldi is a jegyeket e-mailben! Dóriyának és Liznek már megérkeztek a jegyek, nagyon-nagyon ügyesek voltak, mind a ketten ötöst kaptak! ^^
Nagyon kíváncsi vagyok már én is... De utálok utolsó lenni a névsorban. ><
VIszont szerintem csak négyes lesz - ha egyáltalán meglesz a négyes. Ajhaj. Utálok így várakozni.
474. mese Ureshii ^^
Johó~ (:
Tényleg régen írtam már. :'D Pedig fel sem tűnt, gomenne~ ><"
Remek napjaim voltak ismét, főleg a mai! :) De azért minden napból kicsippentem a jó részeket.
Szerdán itthon döglöttem délután. >< Ez nem tudom, mennyire jó, de legalább pihentető volt. Ennyi.
Csütörtökön dél körül írtam Dóriyának, hogy nem lenne-e kedve eljönni velem a sulis menzára enni, és olyan kis drága volt, hogy elkísért. *-* A dolog egyedüli szépséghibája volt, hogy a menza, mire odaértünk, be volt zárva, pedig előző héten is akkor mentem. Na sebaj. Mentünk helyette mekizni, bár jobban örültem volna normális főtt ételnek, de az is remek volt, pláne, mert ott másik három csoporttársunkkal - haverunkkal - is összefutottunk. :D
A japánóra is jó volt, Sensei-chan mostanában sokat poénkodik az általunk is utált szereplőkkel a könyvünkből. (És ilyenkor csak nézünk, hogy "Nani soreeee?!" (Mi ez már? xD), de vicces. :D)
Oh, óra után kaptam Bia-chantól egy aranyos kis csokimikulást~ *-* Hát nem tündér ő is? ^^
És végül mentünk a japánokkal a Deák és Vörösmarty téri karácsonyi vásárokba! Nagyon szép volt, és ahh, képzeljétek, láttunk egy baromira helyes japán srácot. Oké, ez annyira nem lenne meglepő, mert vannak helyes ázsiaiak, de az a srác, egyszerűen... Ilyen még sosem volt, rendesen ahogy ránéztem, el kellett fordulnom, és azon imádkoztam, hogy csak az orrom vére el ne eredjen. Az egyik magyar lány, aki velünk volt, ő is teljesen így érzett, alig mertünk ránézni a srácra. >< Na, de a vásárra visszatérve, nagyon szép volt! *-* Rengeteg dísz és világítás, zene, teljesen megvolt a karácsonyi hangulat. ^^ Csak sajna sok volt az ember.
A vásározás után pedig elmentünk egy teaházba. Remek hely volt! Egy külön elfüggönyözött részen ültünk kényelmes párnákon, és mindannyian beszélgettünk mindenféléről. Nagyon tetszett. :)
Pénteken megírtuk a félévben az utolsó kanjitesztünket. Sajnos tutira elrontottam - nem jutott eszembe a jó jel -, de hát ez van. Utána viszont Nixonnal indultunk neki ebédelni. Most a menza nyitva volt ugyan, de a kajaválaszték nem tetszett, ezért elmentünk kínaizni. ^^ És nagyon pozitív volt, mert finom és olcsó volt, plusz még ajándék szerencsesütit is kaptunk! Azután pedig átültünk a Mekibe egy forrócsokira (Nixonnak) és egy jegeskávéra (nekem). Nixonról még nem beszéltem, róla is szeretnék hosszasabban írni, mint majd egyszer a többiekről is, addig viszont dióhéjban annyi, hogy egy nagyon-nagyon kedves, szép és mindenekelőtt lelkes lány, aki rennnnngeteg dolgot csinál, és szerintem borzasztó tehetséges és sokoldalú. :) Mindig imádom vele tölteni az időt, esküszöm, feltölt energiával. :D
Hmmm, amúgy pénteken ezen kívül nagy takarítást rendeztem itthon a lakásban, mivel nem mentem haza a kisvároskámba. És tanultam a koreait, mert hétfőn vizsga. ··
Ma pedig! A hét csúcspontja! Eljött hozzám a családom! ^^ (Anya, Apa és Imouto-chan.) Még régen hívtam őket, plusz jövő héten sem megyek haza (az animekarácsony és tanulás miatt), ezért most ők látogattak meg engem. :) Hozták a mikuláscsomagjaimat, ebédet (*-*) és a karácsonyi ajándékomat. Nem, nem kaptam még meg, csak postán követtem a VIXX-albumomat (Ken version ERROR), ami megérkezett otthonra, és te jó ég, hát naná, hogy a kezembe akartam venni... És a kis drágák elhozták nekem teljesen becsomagolva. ^^ Még csak ki se bonthattam ugyan, és haza is vitték magukkal, majd karácsonykor kapom meg, de az az album így is hozzám szólt. Azt suttogta a csomagoláson keresztül, hogy "annyeooong~~" ❤ (="Szia!" koreaiul.) Szóval már ezeknek nagyon örültem, együtt ebédeltünk és együtt bontottuk ki a csomagocskáinkat is, de ezután még mentünk először "vásárolni" - ledobtak minket a szülők a Lurdy-házba, ők meg mentek a kínai piacra. Az X-Faktorosok miatt akart Imouto-chan odamenni, de hát semmi normálisabb ruhaüzlet nem volt, az X-Faktorosok meg még csak a közelben sem járhattak, úgyhogy végül a könyvesboltba vetettük be mangunkat. Utána viszont mentünk a karácsonyi vásárokba~ Most még több ember volt, mint csütörtökön, de azért jó volt! ^^ Csak utána megint elkezdtek boltról boltra járni (tök fölöslegesen), amit nehezen toleráltam sok óra séta után, de kaptam kiengesztelésül egy BuBu teát. :D
Úgyhogy a mai napon ittam BuBu teát, jártam a szép karácsonyi vásárokban, ettem rengeteg fincsi otthoni kaját - plusz még hagytak is itt nekem *-* -, és meg lettem pakolva egy csomó csokival~ :3
Örömmel összegezhetem, hogy remek napom volt! ^^
Most pedig megyek tanulni, mert félek a koreai vizsgánktól, ami hétfőn lesz...
Mindenkinek nagyon-nagyon kellemes hétvégét kívánok, és jó (késői) Mikulást! ^^ Sok csokival persze, hehehe. c:
473. mese Rossz hármas kombó
Hali!
Nem vagyok túl fényes kedvemben. Pontosítok: most már azért kezdek lenyugodni, de áhh. Mérges, hisztis és fáradt vagyok, ez a címben említett szerencsétlen, rossz hármas kombó. Ilyenkor kibírhatatlan vagyok. De már kezelem magam. (A VIXX csodákra képes.)
Hogy mi a dühöm oka? Hát van egy pár, bár elég pitiáner dolgok, viszont a fáradtság nagyon fel tudja fújni őket. Az egyetemen egyre közelít a vizsgaidőszak, és persze vannak édes kis meglepetések, ahogy a tanárok kényük-kedvük szerint változtatgatnak a vizsgák menetén... Emellet bezony, tanulni kellene, keményen, ehelyett én hullafáradtan itthon üldögélek és Candy Crush-ozok, mert másra se erőm, se kedvem. Utálom ezt a nyomorult esőt, ami két napja folyamatosan esik, minden életkedvemet elszívja. Pedig Dóriya olyan édes (és szexi) képeket küld Kencicáról, hogy ahh. Az a fiú is a sírba visz egyszer.
Panaszkodás vége. Csak pozitívan!
-
Ma voltunk Kellyvel ismét a koreai gyorsbüfében. Még mindig finomak a kis sütik, valamint most már bizton mondhatom, hogy a gofri is! :3 És! A legfontosabb! Bárki, aki arra jár, kérem, csodálja meg az újonnan felkerült "VIXX" feliratot a büfé egyik ablakán, mely az én kezem műve! ^^ (Mondtam, hogy nem látom fenn, erre adtak filcet, hogy tessék, írjam fel nyugodtan. Hát nem kellett kétszer mondaniuk. *-*)
-
Vettem ma egy könyvet kemény 690 forintért. Karácsonyra gondoltam valamelyik rokonomtól - sose tudják, mit vegyenek, én meg ennyi pénzért nem akartam otthagyni azt a kis szépséget. Egyébként I. J. Parker könyve, Sárkánytekercs a címe. (Igen, japános vonatkozású. :))
-
Még mindig úton van a két VIXX-albumom, amit karácsonyra kapok~
-
Hétvégén jönnek fel Anyáék, és együtt bejárjuk Budapest szép karácsonyi vásárait. ^^
-
Még csütörtökön a japán diákokkal is elmegyünk a Vörösmarty-téri karácsonyi vásárba - ha jó idő lesz. :S
-
A lányok még mindig tündérfalatok, amint mondtam nekik, hogy nincs jó kedvem, rögtön nekiálltak biztatni - Dóriya konkrétan ellátott egy adag édes Kendyvel és Mikotóval. Hát na.
-
Ma leadtam a művtöris beadandót, és bár elég gyenge lett szerintem, legalább túl vagyok rajta.
-
VIXX. Ez már így önmagában pozitív. :3
És biztos van még tovább, most hirtelen ennyi jut eszembe. :) És a fenébe is, minek mérgeskedjek olyan embereken, akiket nem is ismerek. (Leszólták a K-Projectet. Hagyjuk is.)
Ígértem a tanulmányaimról és óráimról, magáról az egyetemi életemről véleményezést, ezt nem felejtettem ám el, mindössze nem volt még rá időm. Ellenben valamikor mindenképp megcsinálom, aki kíváncsi rá, kérem, várja türelemmel~ :)
Kellemes hetet kívánok mindenkinek! (Kevesebb esővel. ><)
Jó éjt! (:
472. mese Boldogan... még...
Sziasztok! (:
Daijoubu, daijoubu, még megvagyok. :) Csak hát gyorsan telnek ezek a fránya - boldog - napok.
Végre hazajöttem~ Már nagyon hiányzott az itteni levegő, még akkor is, ha borzasztó hideg van. ^^" (De most tényleg, miért van ilyen hideg? Brrr... Mintha az északi sarkon lennénk... Utálom. T___T)
Amúgy remekül telnek még mindig a napjaim, bár kezdenek gyűlni a sötét felhők az égen: meghirdették a vizsgákat... És a legtöbbet januárra, mert miért is ne... (Reméltem, hogy több lesz decemberben, mert igazából azt mondták, hogy lesz, de nem.) Mindenesetre nem ártana lassan tanulni. Tegnap tudtam meg, hogy dec. 12-én lesz a japán szóbelink... Hát enyhén meglepődtem. >< Az mindjárt itt van ám. :'D Előtte meg 8-án még a koreai írásbeli - szerencsére abból nincs szóbeli, azt hiszem, ott lennék rosszul...
Tanulni kellene. Igen. És fogok is! Csak még nem most. Majd ha ráveszem magam. ^^"
Jajj, Mina-san! *-* Boldogságom másik nagy-nagy oka: karácsonyra két VIXX-albumot fogok kapni~!! *0* Tutira tudom, mert Dóriyával már meg is rendeltettem - olyan drága volt, hogy segített, én teljesen meg voltam lőve vele. >< Már úton is vannak a kis drágák~ És annyira, de annyira jó érzés azt olvasni egy Ken version ERROR-albumnál, hogy SOLD, és tudni, hogy nekem adták el~~ (Legalábbis remélem, hogy nem vágták át a fejemet. xD) De na. :D
Amúgy pedig a napok tanulgatással és a barátokkal való nevetéssel telnek. :)
Ami még rendhagyóbb: kedden Kellyvel elmentünk a Keletihez, mert megnyílt a koreai gyorsbüfé! ^w^ Toastot és kis koreai sütiket vettünk, finomak voltak, és szerintem az áruk sem olyan vészes: az omlettes toast volt 350, a kis vörösbabbal és dióval töltött gofrigolyókból meg 5 db volt 250 forint. Szerintem ilyenekért meg el-el fogok oda látogati... :)
Csütörtökön pedig megint volt japános beszélgetés~ És most Saki-san is jött! ^^ Nagyon jófejek mindannyian, kedvesek és aranyosak. :D Jövő héten elmegyünk velük a Vörösmarty téri karácsonyi vásárba~ :3
Ó, és teljesen el is felejtettem! Dobpergés! A múlt héten túlléptük a 100 kanjit! *-* Most járunk 115 kanjinál~ :3 Mármint amennyit már elméletileg fel tudunk ismerni és le tudunk írni. Menő, mi? :D Bárcsak tényleg tudnám mindet, haha. :D De tudom is! Amit meg nem, azt újraismételem. :)
Hát ennyit akartam. Jók legyetek, mindenkinek kellemes hétvégét kívánok! ^^
471. mese I'm alive
Sziasztok! (:
Mi újság Veletek? ^^ Megint régen írtam. Gomennasai. Pedig van miről mesélni. :)
A napjaim még mindig jól telnek. Most már kezdem leküzdeni a hangulatingadozásokat is, rájöttem, hogy energiahiány az oka, hogy sokszor olyan levert vagyok este. Az energiahiány pedig általában nem alváshiány miatt van - akkor inkább morcos és kibírhatatlan vagyok >< -, hanem vitaminhiány miatt. Általános információ rólam: nagyon kevés egészséges dolgot eszem. Ezalatt azt értem, hogy nem szeretem a zöldségek java részét, a húsok közül egyedül a csirkét eszem meg, és nagyon kevés gyümölcsöt valamint vizet fogyasztok. És nem sportolok semmit. Igen, sokan kérdezték már meg, hogy akkor egyáltalán hogy vagyok még mindig talpon. :'D Viszont rájöttem, hogy a gyümölcsfogyasztás tényleg nagyon hasznos, ezért mostanában (értve ezalatt, hogy úgy ősz óta) mindig veszek magamnak gyümölcsöket. Leginkább almát és banánt szoktam, de a szőlőt is gyakran vettem, amikor még szép volt, plusz most kiwivel leptem meg magam. (Ami piszok kemény.) Ó, és Mamám lát el néha dióval. :) Amióta ezeket eszem - minden nap legalább egy gyümölcsöt -, azóta tényleg egészségesebbnek érzem magam. Eleinte hétvégén úgy mentem haza, hogy idegileg egy roncs voltam, a vitaminhiány és a fáradtság miatt folyamatosan levert és erőtlen voltam, de mostanában szerencsére már semmi ilyen nem fenyeget, illetve amikor igen, akkor előkapok valami gyümölcsöt. :) Ma a kemény kiwiket turmixoltam össze - köszi az ötletet, Anya~ ❤ -, és úgy finom volt. :)
Félre ne értsetek, ez nem egy gyümölcsreklám, vagy egészségkampány, de saját bőrőmön tapasztalva mondhatom, hogy egyetek sok gyümölcsöt. :) Ahogy az angol mondás is tartja: An apple a day keeps the doctor away. (=Naponta egy alma távol tartja az orvost.) ;)
Na, és most egy kicsi az események közül~
Szerdától megkezdődött a vizsgajelentkezés. De ez az ELTE BTK (Bölcsésztudományi Kar), szóval nem meglepő, hogy szerdán még csak egyetlenegy tárgyra lehetett jelentkezni. :'D Azóta pedig kettőre. A kb. 6-7-ből. I ❤ BTK.
A hétvégére most nem mentem haza, helyette tegnap HMAMA-n voltunk. HMAMA = Home Made Asia Music Awards. Ha nem haragszotok, hosszú lenne elmagyarázni, ezért inkább itt egy link, hogy mi is volt ez. Jó volt~ A táncok nagyon menők voltak, az énekesek sajnos kevésbé... És a VIXX 2. lett 3 kategóriában is~ :3
Utána pedig elmentünk bubble teázni, és tea helyett kipróbáltam a kókuszos-tejes kávét (tápiókával és joghurttal). Finom volt! *-* De még mindig az epres tea a kedvencem. :D
A lakótársaim egyébként már csütörtökön hazamentek, ezért kerítettem magam mellé alvótársat: csütörtökön Zsófi jött el, pénteken Masika. Mind a kettejükkel nagyon-nagyon jó volt! *-*
Zsófival pörögtünk az este, csináltunk vagy 30 vicces képet, és előszeretettel küldözgettük őket a barátainknak. xD Szegények már azt kérdezték, mit szívtunk, pedig csak narancslevet ittunk. :D Zsófi egyébként áprilisban utazik Japánba, ahol 5 évig fog tanulni ösztöndíjjal. Nagyon örülök neki, mert tudom, hogy ez neki mennyire fontos, de azért szomorú is vagyok, mert öt évig csak képernyőn keresztül láthatom. :( Pontosabban egyszer azért majd szeretném meglátogatni Japánban. :D De hát mindez a jövő zenéje még. :)
Masikával egy nagy bulizás - értsd, sok-sok séta és beszélgetés :D - után One Piece-maratonoztunk. :3 Bár olyan fáradt voltam, hogy a maratonból kemény 3 rész lett, de így is négy óra körül feküdtünk le. :'D (És másnap, pontosabban miután lefeküdtünk, azután 8 órával kezdődött a HMAMA.)
Szóval teltek a napok. :) És neki kell állnom tanulni, mert a vizsgaidőszak már egy hónapnyira sincs, sőt... két hét múlva lesz a koreai vizsgám. ... Stop. What?! Na sziasztok. xD
Jó tanulást mindenkinek! ;w;
|