× Engedd kinyílni szívedben a fény virágait! ×
Meseidő

002.

Sötét és világos

És ez lett a nagy megújulásból, Nina eltűnt ismét, hahaha. De most ám indokom is volt (lol), tavalyhoz hasonlóan mentem gyerekeket táboroztatni. És nagyon jó volt, ezek közül a gyerekek közül voltak többen tavaly is, és többen közülük eléggé a szívemhez is nőttek, főleg a kis TörpeDisznaly (igen, így ly-vel, mert ő így szerette), aki a szobatársam volt tavaly és idén is.

A táborra visszatérve, nagyon jó volt. Csak fárasztó. 17 gyerekkel nem könnyű még úgy se, hogy jó gyerekek voltak. Fárasztó volt minden nap fél 8-kor kelni, hogy a gyerekek tiszta vizet igyanak és abban mosakodhassanak, fárasztó volt úgy, hogy általában 11 körül tudtam lefeküdni aludni, addig végig ugrálás, jövés-menés, munka volt. Imádtam nagyon az egészet, de fárasztó volt. 

És a legfárasztóbb benne, hogy tegnap este értem haza, és holnap reggel megyek a következő turnusra. Félreértés ne essék, én ezért pénzt kapok és teljes ellátást, szeretem a gyerekeket, akik ott vannak, élvezem velük a programokat, még ha huszadjára is kell rájuk szólni, hogy ne ütlegeljél bottal a növényeket. Hálás vagyok a táborvezetőnek, hogy mehetek, hogy engem hívott idén is. Csak kicsit elfáradtam. Holnapra kialszom magam.

Ma Kellyvel töltöttem a fél napot, plusz előtte ágyban reggeliztünk az új, ideiglenes lakótársammal, aki Mariska. Remek kilátásokkal indulunk ennek a két hónapnak vele, mert rendesen takarít, mosogat, és jól elvagyunk. Más kérdés, hogy mióta itt lakik, én nem voltam itthon, szóval nagyon nem is találkoztunk, de én mondom nektek, ez a jó együttélés titka, a ritka találkozás. 

Bongyorka meg Kitty már az előző hónap (leg)végén kiköltöztek, velük ennyi volt. Kitty szeretett volna jönni mégis szeptembertől (mint június közepén kiderült, lol), de... nem. Azt mondtam, nekem ez már nem, többet ő nem. Az, hogy hidegháborúra jövök haza, ha itthon van, mert sajt, ilyen a kedve, az, hogy nem takarít semmit, mert sajt, na nem, köszönöm, ebből nem kérek. Megbeszéltük, hogy még nyáron kiköltözik, nem jön ide, akkor legyen így. Hagyjuk is. Ők voltak a stresszes perceim nagyrészének okozói. 

A másik része pedig Misakiék társasága. Illetve inkább a nem-társaságuk. Még mindig fáj ám, hehe. Ma láttam, hogy Saruhiko új profilképet rakott, Saruhikósat. És piszok jó, csak úgy, mint Misaki Misakisa. És hiányzik ám Saruhiko. Néha meg Misaki. Néha meg Saru, és az elszalasztott lehetőség a horrorfilmezésre, az ágyból szelfizésre, az instant rámenzabálásra. Istenem, de fáj, hogy mindezt elszalasztottam. 

Kíváncsi vagyok, nekik vajon fáj-e néha. Eszükbe jutok-e néha, vagy én is egy vagyok a Misaki által kreált "gyökér volt, el kell engedni" kategóriából. És eszükbe se jutok. Nagyon úgy tűnik, hogy ez az utóbbi. És ez is piszkosul fáj. Mert nem akarok olyan valaki lenni, akit egy vállrándítással félre lehet dobni. Nem akarok ennyire semmi lenni. Igenis jelenteni akarok az embereknek valamit. Vagy egy jó barátot, vagy egy utálatos némbert, de ne menjenek el mellettem szó nélkül, mert az fáj. Semminek érzem magam, jelentéktelennek, de nem értem, hogy akkor miért kell egyáltalán lennem, miért kell bármit is éreznem, miért vannak gondolataim, érzéseim. Vagy lennék minden, vagy ne lennék, de semminek vagy épp csak egy kis semmilyen valaminek lenni borzalmas.

Kelly ma megkérdezte, hogy lelkileg minden rendben van-e már. Már nem tudom, mit válaszoltam, hogy megmondtam-e neki, hogy nincsen. Mert nincsen. Mert még mindig vannak ezek a pillanataim, amikor minden indok nélkül legszívesebben a sarokba kucorodnék sírni. És félek a lakásban, pedig a beköltözés első pár napja óta soha nem féltem. És rosszul alszom, rengetegszer felriadok, hiába vagyok hulla fáradt. És ezek a pillanatok csak úgy vannak. Néha tényleg csak pillanatok, de legtöbbször hosszú órák, van, hogy egész napok. 

Hagyjuk is. Nem tudom elmagyarázni. Nem akarom elmagyarázni.

A húgom nemsokára 18 éves. El se hiszem, hogy már nagykorú lesz az én picikém. Ma sikerült kiötlenem neki pár ajándékot, de azoknak remélhetőleg örülni fog. Nagyon remélem, hogy örülni fog nekik.
Nem tudok otthon lenni a születésnapján, mert a táborban leszek. Annyira bánt, hogy azt el nem tudom mondani. Pedig úgy volt, hogy ő sem lesz otthon, csak aztán lemondták a programját, és végül otthon ragadt akkorra. Annyira sajnálom. 
Küldtem egyébként egy szép levelet neki. "Boldog Születésnapot egy elbűvölő kislánynak!" - Ez volt a képeslapra írva, én pedig odaírtam neki, hogy nekem örökre a kis húgocskám marad. És hogy szeretem. Remélem, örülni fog neki, és pont időben kapja a levelet. Teliragasztottam matricákkal a borítékot, a postán a lány meg nagyon kedves volt, szépen ragasztott rá és pecsételt mindent, nagyon csinos kis levélke lett így. Tényleg nagyon remélem, hogy időben érkezik oda hozzá, hozzám a nagymamám által előző hónap 20-án küldött levél nemrég érkezett meg. Nevetséges, nem? Pedig annyira örültem annak a levélnek is, pláne, mert már lemondtam róla, elvégre legalább 2 hetet utazott. El ne felejtsem felhívni mamámat, hogy megköszönjem neki. Nagyon megmelengette a szívem, még mindig sírhatnékom van, ha olvasom.

Ennyit mindenről. Remélem, Kellynek jó idő lesz a Balatonnál és sokat tud pancsolni meg szórakozni. 

Jut eszembe (tök random), nem megyek Milánóba a VIXX-koncertre. Sajog a szívem érte, de kegyetlenül. Valahol azt érzem, nem szimplán egy méregdrága, egyáltalán nem éri meg koncertről mondtam le, hanem az álmaimról. Mert kimehettem volna. Méregdrága, nem éri meg elmenni, de megvehettem volna és elmehettem volna. Az eszem mégis azt mondta, hogy haha, nem. Egyszer fel kell nőni. Kukába a rajongással, kukába az eszement dolgokkal, de kérdés, hogy akkor mi marad.

2016.07.09. 20:19, Nina

001. Megszületett!

YESSS

És igennn! Örömmel közölhetem, hogy (nagyjából) sikerült megvalósítani a terveimet és megújítani az oldalt~! ^^

Nem azt mondom, még vannak dolgok, amiken gondolkodom, hogy legyenek, plusz a chat és hozzászólások kérdése is a fejemben jár, de egyelőre így maradunk, megszületett az új kinézet, melynek neve:

Dipólus Dimenzió

modul


A kettősség nem véletlen, már régóta olyan külsőn gondolkodom, amely jól tükrözi a hangulatváltozásaimat, amelyek... hát... vannak. Folyamatosan. Nagyon.

És mivel ezzel a kettősséggel egy új utat akarok magam előtt nyitni, plusz az élet más területein is változtatni magamon, (valamint mivel elvesztettem a fonalat a bejegyzések számozásában...^^"), ezért új számozást nyitottam hozzá. :) 
Gondolkodtam azon is, hogy teljesen újat bejegyzéstárat nyitok, de nem tudtam volna csak úgy kitörölni vagy félredobni az eddigieket.

Hozzászólást írni továbbra sem lehet, se chat nincs, ne haragudjatok, ezt nem merem bevállalni, túl ingadozó a hangulatom. Bármi van, egyébként lehet nyugodtan e-mailt írni, szoktam válaszolni - kivéve Szofinak, aki szegény már szerintem fél éve, ha nem több vár a válaszomra... Gomen! ><

Nnnna, amúgy elkezdődött a nyár, remélem, mindenki remekül érzi magát!

Jelenleg itthon vagyok, de pár nap múlva megyek vissza Pestre, onnan pedig gyerektáboroztatásra (munkaként). 

Hát, hirtelen ennyit tudtam szövegelni, meglep engem is. (Bár nem tudnám megmondani, hogy túl soknak vagy túl kevésnek érzem...) 
Az oldal további dolgait próbálom majd még jobban rendbetenni, de most más dolgom akadt. :) 
Egyébként a HappySide a címkék között annyit tesz, hogy ez a bal oldali boldog részleghez tartozik, ezzel szeretném majd a továbbiakban jelezni, melyik hozzászólás milyen hangulatú (mert igen, nálam csak ez a két hangulat van, boldog vagy szomorú). Még talán ehhez valami kis csicsázást csinálok, de az se most lesz még. 

És hát akkor... izé... sziasztok. :) 

2016.06.30. 13:24, Nina
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Üdv!

Nina vagyok.

ELTE japán szakon végzett, ingadozó hangulatú 27 éves. Azaz felnőtt, vagy ilyesmi.

Ez csak a múlt, nosztalgia, semmi több. 

 
Némi információ
  • Aki szerkeszti: Nina Montaise
  • Vagy hívhatod így is: Nina
  • E-mail: ninamontaise@gmail.com
  • Nyitás: 2012. március 19.
  • Gondolom, erről szól: blog
  • Ez a dizájn: Marvel Mánia
  • R Right here: personalised-earth.gp.hu
  • Segítek a linkelésben: katt
 
Zeneajánló

Marvel Cinematic Universe

Eddigi zenék

 
Ők is voltak

Bajtársak

Mee-chan, Yui&Eliffe, Miu, Twins of May, Akita, Kuran Mirai, ZsebiMao, Lotte, AyameHikari

Hirdetőtábla

AdamS, Kykky, Ayame, Missy, Manami, Monster OC Days, Torami, Sac&Dóri

LOST

Jelenleg nincs nálam csere, akik fenn vannak, azok még a régi időkből maradtak.

 
Üdv köztünk!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nézők
Indulás: 2007-06-14
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre