Ne haragudjatok. Ennyi tellett tőlem. Nem tudok eleget foglalkozni az oldallal, egyszerűen egyetem és minden más mellett nincs rá időm. Ráadásul megyek ki Japánba, egyszerűen... nem bírom.

Ennyi volt. Bezár az oldal. Köszi, hogy itt voltatok, és olvastatok. Nem tudok mit mondani.

De azért olvassátok el a Bővebben utáni dolgokat.

Vicces, mert ma jutott eszembe az oldal, a rádióban pont Sia száma szólt. És shame on me (ej, de tetszik ez a szerkezet mostanában), megint elfelejtettem a blog évfordulóját. Pedig még 18-án eskü a fejemben volt! Csak aztán... a szakdolgozat... oké, a szakdolgozat konkrétan mindent kiver az ember fejéből. Kérdezgetik, hogy várom-e már Japánt, én meg: "Japánt? Jaaaa, aha, igen." MERT ELSŐ A SZAKDOLGOZAT!!!444!!!YON!!!¹ (Dóriya, köszönet ezért a csodáért, a !!!YON!!!! nélkül nem tudom, hogy élnék azóta. És azért is lehivatkoztam, hát könyörgöm, mit tanul az ember a szakdolgozatból?)

Na, és visszatérve a... szakdogára? oldalra? oké legyen először az oldalra, 5 évesek lettünk. Már nem, én nem, de a blog. A nosztalgiázás mondjuk megvolt. Masikával találkoztunk még 22-én, és hát... ittunk egy jót. xD Mostanában megmondom őszintén, nyíltabb lettem a piákkal szemben, a jó kis koktélokat, shotokat nem utasítom vissza. Félreértés ne essék, soha még csak a részegség közelébe sem kerülök, csak annyit iszom, amennyi ízlik és jól esik. Mert *surpriiiise* én azért iszom alkoholos italokat, mert ízlenek. *döbbenetes* És hát Masikával a találkozás úgy nézett ki, hogy totál para voltam a szakdoga miatt, meeert nyilvánvalóan sehogyan sem álltam ahhoz képest, hogy jövő héten le kell adnom. Ellenben Masika hívott, hogy a csoporttársaival (osztálytársaival?) mennek inni, és csatlakozzak én is. Először nagy szomorúan visszautasítottam, azonban utána Olgival elmentünk inni, és mivel az órámig még volt vagy 2,5 óra, gondoltam, csak felhívom Masikát és becsatlakozok. Annyira sejtettem, konkrétan a hely, ahol voltak, nagyjából 20 méterre volt onnan, ahol Olgival álltunk. Olgi viszont ment órára, így egyedül találkoztam Masikával és a csoporttársaival, akik szintén menni készültek, kivéve az egyik fiút. Így alakult az végül, hogy Masika, Dávid és én elmentünk a Barcraftba inni. (Jó hely. Szeressem nagyon.) Dávidot akkor láttam életemben először, de Olgi, aki az órája után később csatlakozott hozzánk azt hitte, hogy ezer éve spancik vagyunk. Hiába na, nagyon elhülyültünk. xD Na, és lényeg a lényeg, akkor jött fel, hogy Masikával hogyan ismertük meg egymást. Mire én: "Mondod, anyjuk, vagy mondjam én?" - "Mondjad, apjuk." Hát, ez egy szép történet egy szép barátságról. ♥

És igen, azóta lett ötéves az oldal, amelyet még anno Masikától kaptam. Mennyire repül az idő, te jó ég. MATTAKU. *könnyes szemmel felnevet* Amikor még ezer éve ráírtam Masikára, hogy imádom az oldalát, és nem-e elmagyarázná, hogy van az Air Gearben a Lind-Agito-Akito dolog... Próbáltam most megkeresni az első levelezésünket, de sajnos úgy tűnik, az idő homolyába vész, azóta nincs meg az az emailcímem. De tisztán emlékszem, hogy ezzel írtam rá. Nem biztos, hogy legelőször, de ez benne volt. Aztán küldözgettem neki füzetcímkéket és órarendeket az oldalra, majd megkérdeztem, hogy felvenne-e maga mellé társnak. És tudjátok, hogy az az makacs fejű Skorpió mit mondott? Hogy jól van, felvesz próbaidőre. Azt hittem, elküld a büdös picsába, erre... :D És október 26-án fel lettem véve hivatalosan.

De ami úgy durva az egészben, az az, hogy mennyire... elég pár ilyen apró dolog. Nekem az Air Gear volt az, amely elindított az úton. (A görkoris anime, amely pont arról szól, hogy szárnyalj és találd meg a szabadságodat, igen.) Az Air Gear miatt írtam rá Masikára, akivel azóta is barátok vagyunk, és az ő személyében egy nagyon értékes barátra leltem, amiért soha nem lehetek elég hálás. De az Air Gear miatt kezdtem el animéket is nézni, az animék miatt szerettem bele a japán kultúrába, a japán kultúra miatt mentem japán szakra, és igen, már egy hét sincs, és repülök Japánba.

Mert minden kis apró véletlen összefügg. Nem úgy, mint ennek a mostani bejegyzésnek a mondatai és a mondanivalója. Csapongok össze-vissza, nézzétek el nekem. A szakdolgozat miatt az idegeim mostanában eléggé felőrlődtek, arról nem is beszélve, hogy az alvásaim is nagyon össze-visszák voltak. Két héttel ezelőtt még hagyni akartam a fenébe a szakdolgozatot, hogy majd a következő félévben, mert most már úgysem lesz meg... Borzasztóan álltam. Aztán hazamentem hétvégére, és írtam estétől hajnalig, mint a güzü. Ideges voltam, de a családom mindenben segített és támogatott. Akárcsak a barátaim. Édes Istenem, mennyit köszönhetek mindenkinek... A családomnak, hogy rugdostak, amikor kellett és mindig lelkesítettek, főleg a húgom. A lakótársaimnak, hogy elviselték a rigolyáimat, hogy ők is bátorítottak minden alkalommal, és hagytak dolgozni, amikor rám jött az ihlet. És természetesen nagy-nagy-nagy ölelés minden barátomnak, aki valami lelkesítőt mondott. Azt mondjuk kifejezetten nem állhattam, amikor mindenki kérdezgette, hogy hogyan állok, de még az is érthető. De az a sok lelkesítés, a sok bizalom abban, hogy menni fog... Ezek miatt sikerült végül összehozni, ebben biztos vagyok. ♥ Félreértések elkerülése végett mondom, nem, még nincsen teljesen készen. A konzulensnél van az összegzés a bibliográfia, hogy jó-e, plusz még meg kell írnom japánul is a konklúziót, amit majd a japántanárnő kijavít, de legalább már a többi megvan. És hacsak nem üt be valami nagy gebasz *kérlek kérlek kérlek NE*, akkor meglesz. Remélem. Meg kell lennie. Most már tényleg.

Masikával, Dáviddal és Olgival kedden is megyünk inni ünneplésként, hogy (remélhetőleg) akkorra már meglesz a szakdoga. Remélhetőleg.

Addig még jópár tennivaló akad, megnéztem, mennyi mindennel vagyok lemaradva a sulis dolgokból, hát... Lesz mit megírnom az elkövetkezendő napokban. De ez már csak ilyen. :D 

Csók mindenkinek. 

ui.: Siát lecserélem. OH TIME TO BREAK THE CHAIN NO PAIN DON'T BE AFRAID BUT KAWARANAI SAME OLD DAYS SAME ALWAYS²

És természetesen a hivatkozások.

¹ Dóriya 2017 (online forrás Facebook lol).
² BACK-ON - Chain. (forrás: a saját üvöltő hangom a fejemben)

Avagy dolgok, amelyeket csak egy szakdolgozó érthet meg.

Az arcod, amikor találsz egy nagyon hasznos forrást japánul - és meglátod, hogy van angol verziója is.
 

Amikor megírtál fél oldalt. (Két óra alatt.)
 

    
Amikor majdnem sírsz örömödben egy grafikon láttán.
 

Plusz amikor már tényleg gondok vannak, és a következő felvétel születik egy táblázatot látva:

"Feleségül veszem ezt a táblázatot. ❤ ... Úristen, ez azért már elég komoly, feleségül akarok venni egy táblázatot. Még csak nem is férjül! .___."

Éééés végezetül ez a csodás frissen gyártott mém (kreditek a képeken voltak, ha minden igaz), amely lefedi a mindennapjaimat...
 

Először is az előző bejegyzéshez mindenképp szeretném hozzáfűzni, hogy naná, megtalálták. De Olgi, shame on you, Eszter találta meg hamarabb, még ilyet! Hát már a lakótársaiban sem bízhat az ember! :D ♥

Másodszor a nőnapról, ami tegnap volt. Nem tudom, miért hangsúlyozom ennyire, hogy tegnap volt, talán csak hogy tudjátok, hogy én is tudom, hogy tegnap volt. (*keveset aludt, nézzétek el neki*)
Szóval a nőnapról. Nem tudom, mi lehetett az oka, de egyszerűen a csapból is ezt a nőnapozást láttam folyni. De nem bántam~ Apukám felhívott, annyira aranyos. ♥ Anya meg... közölte, hogy addig nem beszél velem, amíg a szakdolgozatomból nem lesz meg 20 oldal, szóval... Anyával nem beszélünk a hónap végéig. :') Neeem - már meg is szegtük, ma is beszéltünk, höhöhö.

Visszatérve a nőnapi köszöntésekre, valamiért a lányokkal is dobálóztunk a nőnappal, Lizzel, Dóriyával, Olgival, Eszterrel, nem értem, miért, de ez is olyan jól eső dolog, legalábbis nekem. Tetszik, hogy nem csak arról szól, hogy minden fiú kiírja Facebookra, hogy minden kedves hölgy ismerősének boldog nőnapot kíván. Mi nők miért ne köszönthetnénk ugyanúgy nőtársainkat? :D Határozottan szimpatikus. Ráadásul úgy elkapott a nosztalgia, mint annak a rendje. Kezdődött... heh, ugyan mivel kezdődhetett volna. Egyetlen mondatért áttúrtam egy csomó részt.

心に咲けよ
光の花

Magyar fordításban: "Engedd kinyílni szívedben a fény virágait." Erza Scarlet, Fairy Tail, 41. rész.

Ezzel indult minden. Vettem még régebben textilfilcet, ami remekül fog bögrére is, és ezt akartam rápingálni. Mindenképpen ezt és mindenképpen japánul. Idő volt megtalálni, idő volt a bögrére rajzolni, és sajnos még csak tartós sem lesz, az első mosogatással lejön, de megérte. :)

És ha már Fairy Tail, jött mellé persze a nosztalgikus érzés, a nakama-szellem, a megható zene, az emlékek... Kisírtam a szívemet Masikának, mert hát az ő megfogalmazásában mondva "ugyanolyan érzelmes szarok vagyunk", ez már csak ilyen. :D De legalább érzelmes szar nakamák vagyunk. Nemde? :)

Aztán a nagy meghatottságomban írtam Kellynek is. Vele mostanában nagyon nem olyan a viszonyunk, mint régen, ami egy hosszú-hosszú folyamat eredménye, de ettől függetlenül hiszek benne, hogy leszünk még újra szorosabb barátságban valamikor, mert bár most nagyon eltávolodtunk, attól még mindig számíthatunk a másikra. 

Mindezek után Fairy Tail zenéket hallgatva mosogattam, mert olykor olyan is kell. Most meg a megható számokat hallgatom, de kifejezetten jó érzés, semmi depresszív szomorúság nincs benne. 

Este itt aludt Noriko-san, ami mindig egy élmény ("Miért van itt ilyen hideg?", "Nem akartok fűteni?" xD Neeem, nem, amúgy tényleg élmény :)), reggel pedig vele keltem, és egy kávézós beszélgetés után ment haza és órára. :) 

Ma pedig órán voltam, meg Eszterrel mentem vásárolni előtte. De holnap már rendületlen írom ám újra a szakdogámat, tényleg! És csinálom a házijaimat... És minden egyéb... .____. Jó ég.

Hát jól van. Ennyi érzelmesség után ezt most hirtelen lezárom. Hazajött Olgi is, nem is akarom húzni a dolgokat, úgyhogy jó éjszakát. :)

Ezt... még itt hagyom. ♥ ;) 

Ha ezt megtaláltátok - már pedig Olgi, biztos vagyok benne, hogy megtalálod -, akkor nagyon gratulálok Nektek. :D 

Üdv a lelki borzadalmaim sivár pusztáján, a hülyeségek földjén, ahonnan nincs menekvés...
Nem, most komolyan, meneküljetek jó messzire, és tényleg hagyjátok a kezdeti bejegyzéseket, borzasztó negatívak. :'D 

Amúgy pedig Ti vagytok a legjobb lakótársaim, mint azt már számtalanszor elmondtam. Emlékszem az első ilyen naaaagy vallomásra, egészen meghatódtam rajta - kár, hogy ti annyira nem. :'D Viccelek. :D :D 

Örülök, hogy összehozott veletek a sors, szeptember óta Ti vagytok azok, akik folyamatosan csak pozitívumokat visztek az életemben, és ha rátok gondolok, mindig boldogságot és mérhetetlen hálát érzek, úgyhogy itt is KÖSZÖNÖM. :)

Ja, és BET ON IT BET ON IT BET ON IT BET ON MEEEEE~~~!!
Csak Nektek, Ti partyhollók. ♥

ui.: És ha megtudom, hogy a régi hülyeségeimet olvassátok, két teljes órán keresztül foglak Titeket kínozni a Rasputinnal Just Dance-en. És közben Mishát énekeltetem.