490. mese Életjel és bejelentés
Sziasztok! (:
Igen, Nina él, juhé~ Csak éppen internetem nincs hétköznaponta, csak korlátozott, ami elmegy a Facebook és a Neptun nézegetésével és életbevágó dolgok letöltésével.
Pedig amúgy eseménydús napjaim vannak. Kedden például Dóriyának szülinapja volt, így elmentünk először BuBu teázni, majd az órák után négy lánnyal mentem haza, mégpedig Dóriyával, Liz-ahval, Eszti-channal és Timivel. :) Jó volt, nasiztunk és VIXX-es randizós játékkal játszottunk. *-*
Csütörtökön pedig távol-keletes kocsmázás volt. Még mindig nem vagyok a kocsmázós fajta, de jó volt, mert sok ismerős volt ott, plusz japánok is. :) Összeismerkedtünk egy nagyon jófej japán férfival. ^^ És igen, úgy érzem, nagyon jó irányba fejlődik a japántudásom, ahogy kénytelen vagyok használni. :)
Végre jó idő van. *w* Annyira szeretem ezt a jó kis napsütést~ Mamával elsétáltunk ma Anya elé a fodrászhoz, ott találkoztam Fruzsival, így utána vele sétálgattam, beszélgettünk. :)
Holnap megyek vissza Pestre, de nem tudom, most valahogy... nem vagyok túl lelkes. Nyilván közrejátszik, hogy ott nincs internet, ami igen, nagyon zavar, de... nem tudom. Mondjuk itthon sincs túl sok kedvem lenni. Semmihez sincs kedvem. >< Na de majd... Nekifogok olvasni, tanulgatni, beszámolót írni az egyetemről (ideje már :'D), animét nézek, ilyesmi...
Viszont most jön a bejelentés része a dolognak: valószínűleg hétköznaponta nem fogok írni. Mobilnetem ugyan van, de nem akarom erre használni. Persze ha valami olyan van, biztos írok, de nem érzem általában szükségét, ne haragudjatok.
Ó, míg eszemben van! Befejeztem A hercegnő szerelme (The Princess' Man) című doramát. :3 Ajj, nagyon jó volt! *-* Hiába, az exférjem szerepel benne. >< (Csak vicc persze. :)) Izgalmas volt, érdekes, fordulatokban gazdag, és te jó ég, a végét tűkön ülve néztem meg, és rengeteget bömböltem rajta, pedig nem szeretek sírni. :'D Nagyon ajánlom minden doramafannak, a történelmi doramafanoknak főleg! :)
Hát ennyi lettem volna, ne haragudjatok, több nem telik most tőlem. ^^"
Jó hétvégét mindenkinek~ (:
ui.: Most jut eszembe, hogy a Togainu no Chit is befejeztem kb. egy hete. Na, az vacak volt. :'D De mindenki szólt előre, hogy az lesz, szóval nem is értem, minek néztem meg.
489. mese Lonely lonely lonely
Halihó! (:
Félre ne értsétek a címet, nem vagyok annyira magányos, ez egy dalban a refrén egy része. (2NE1 - Lonely)
Ma... jó, nem, furcsa, nem, izé, fogalmam sincs, milyen napom volt. Igazából az időjárás nagyon feldobott, mert csodálatos napsütés volt erőteljes széllökésekkel, ami a viharra emlékeztet, amit imádok. Szóval nagyon ideális volt, magamhoz képest még egészen sokat is voltam kinn a szabadban emiatt.
Amúgy takarítósan tevékenykedős napom volt, először elmentem Mamához kajáért, utána nekiálltam porszívózni az egész házban, mosni-mosogatni, ilyesmik. Meg a drága beteg kishúgomat szolgáltam ki párszor. Délután boltban is voltam, de megint csak ennyi. Nekikezdtem a koreai ismétlésének, juhú, nagy tapsot kérek. (Ideje volt már.)
Amúgy a hangulatom nem volt valami fényes. Fogalmam sincs, miért. De hát vannak ilyen napok. Majd holnap jobb lesz~ (Vagy nem.)
Vasárnap megyek vissza Pestre, már piszkosul várom az egyetemet, hogy lássam a lányokat, Oppát meg mindenki mást. És elég volt a tunyulásból is, itthon folyamatosan elcseszem az időmet a semmire.
Na, most már tényleg nekifogok az egyetemes beszámolónak, ha lesz készen belőle valami, azon nyomban felrakom. :)
Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek~
488. mese Legyen hó és minden jó~
Halihó~ (:
Esik a hó!! ^^ Végre. :D Bár nem valami nagy pelyhekben, és nem is tűnik tartósnak, de azért jól néz ki. :)
Ma háromnegyed 5-kor keltem. x__x Imouto-chan ment vissza a sulijába, és kikísértem a buszhoz. Szegényke. :( Nekem majd csak jövő héten kezd az egyetem, de addig még ajj, annyi mindent szeretnék csinálni~ :D
Egyébként miután hazaértem, még visszaaludtam olyan negyed 7 körül, hogy délig bepótolom az alvásmennyiséget, de nem jött össze, Mariska hívott olyan fél 10 körül. :'3 Mondjuk örültem neki, mert eljött, és beszélgettünk. ^^ Még mindig imádom. :D
Fél 11-kor ment a busza neki is, azóta itthon (a kisvároskámban itthon) partizok egyedül~ Van egy jó kis koreai számlistám, de áhh, totál hangosan nyomatom, hozzá még énekelek és táncolgatok, nagyon elvagyok ezzel. :D (Valahogy le kell dolgozni a kis plusz kilócskáimat, hát na, ez legalább élvezetes.) Ha valakit érdekel ez a zenelista, a Bővebben után megtalálja. ^^
Amúgy elég sok minden történt velem mostanság. Kezdjük a múlt hét szerdával. :'D Voltunk Egerben Imouto-channál, mert szülői értekezlete volt. Előtte beugrottunk a plázába, és jó is volt, mert nagy leárazások voltak~ Vicces amúgy, mert nem találtunk utána parkolót, és valami fél órát késtünk Anyával a szülőiről. :'D De jó volt, utána ettünk hamburgert-gyrost. :)
Csütörtökön is itt volt Mariska, akkor is jókat beszélgettünk, plusz rengeteg vicces videót és képet néztünk. Imádom az egyetemista poénokat, főleg, mert már értem is őket. :D
Pénteken elmentem Tikához. Nem tudom, mondtam-e, de műkörmös tanfolyamon van, és mivel gyakorolnia kell, ingyen megcsinálta a körmeimet. :) Ez már a második eset, először vitt magával a sulijába, és ott voltam a modellje, most pedig szép kis francia kockákat kaptam~ Nagyon ügyes a leányzó egyébként. ^^
Szombaton Pestre mentünk családostul, mert Imouto-channak táncversenye volt este. Előtte - Imouto-chan unszolására - a női szekció (ő, Anya és én) elmentünk plázázni, amiből megint én kaptam ruhákat. :'D Pedig eskü nem szeretek vásárolni, de az előző héten nagyon összejött. A verseny is jó volt, Amita Dance Jam, ha ez valakinek mond valamit. Nem semmi, hogy milyen hip-hopos táncok és táncosok vannak~ Nagyon király koreográfiák voltak, csomószor csak ámultam és bámultam! Imouto-chanék is szuperügyesek voltak, de a kategória, amibe berakták őket, hát jó ég, teljesen új lapra tartozó profikkal volt tele. >< Mindenesetre nagyon jók voltak, és megérte elmenni rá~
És végül a tegnap. Kimentünk a vásárba vásárolni. :'D Szerintem ennyi vásárlás egy évre is elég lesz nekem. Találkoztunk kinn Fruzsival és a húgával, úgyhogy nagyon jó volt, együtt nézelődtünk~ Délután pedig... ehhehe... randim volt. :$ Jaja, Nina teljesen megváltozik, köröm, ruhák, randi, OMG~ De nem, maradtam ugyanaz. >< A srác még januárban írt rám, hogy lenne-e kedvem beszélgetni, és írogattunk egymásnak, most meg megbeszéltünk egy találkozót, ennyi. Kedves volt meg aranyos, de sajnos mi ketten nagyon nem illünk össze. Úgyhogy valószínűleg ez volt az első és egyben utolsó randim is vele. ^^"
Hát, ennyi. Tartalmas azért valamennyire, nem? Most búcsúzom is, még mindig nem felejtettem el az egyetemről ígért bejegyzést. :')
Jók legyetek, sok sikert a suliba, munkához, mindenhova! ^^
(Zenelista a Bővebben után~)
487. mese Pihi~
Halihó, Csillagfényeim~ (:
Nagyon-nagyon-nagyon nagy örömmel jelenthetem, hogy véglegesen abszolút túlvagyok a vizsgaidőszakon - már 24-e óta. :'D
Nem kellett mennem pótvizsgázni, sőt, négyest kaptam. TUDOM. Akkor mit rinyáltam/paráztam stb. De álmomban sem gondoltam volna, hogy ez lesz. Egyszerűen nem is értem, hogy kaphattam arra négyest, de nagyon örülök neki. Pláne, mert így remekül lezárult az első vizsgaidőszakom egy 4,54-es átlaggal~ (Bár elméletileg sokkal összetettebb az átlagszámítás, de most ezt nem néztük bele.) Eszméletlenül boldog vagyok~!!
Itthon pihizek már napok óta, semmitevéssel telik az időm, ami nem jó, de tervben van egy csomó minden, bár azok is inkább pihentető dolgok, pl. animézés, olvasás, zongorázás. Megkérdezhetnétek, hogy miért hívom ezeket teendőnek. Mindössze annyi a válasz rá, hogy mert különben elfelejteném. >< Komolyan mondom. Annyi időm van, hogy azt se tudom, mihez kapjak hirtelen. Sok az időm, de még több a tennivalóm, pontosabban lehetséges elfoglaltságom. (Amiből általában végül az lesz, hogy nem csinálok semmit. Nina-logika.)
Jajj, és nem is írtam, még 16-án voltam ám az ELTE-BTK nyílt napján~ ^^
Iiiigen, ismét Nina-logika, már felvettek, mégis elmegyek japán és koreais tájékoztatóra. Jól van, látni akartam a leendő kouhaiokat. ·· Plusz kísérgettem Rint, a P1G-s csapattársamat. De vicces volt, mert hozzánk csapódott még egy srác, akivel beültünk egy svájci németes előadásra, ami - meglepetés - németül volt. Hát öröm volt ülni és bólogatni arra, amiből egy kukkot se értettem. >< Na jó, egy kicsit azért vágtam. A lényeget~
Beszélgettem leendő japánosokkal-koreaisokkal is, nagyon örültem neki. ^w^ Óóó, és az igazán nagyon nagy boldogság, ami ott ért: beültem a japános tájékoztatóra, ahol Uchikawa-sensei is beszélt - mindenkit lenyűgözött, amilyen kis cuki -, és mikor meglátott az egyik padsorban, külön odaköszönt nekem! *-* Hát nem tündéri? ❤
Öröm volt egyébként látni másokon és érezni ugyanazt az érzést, amit még anno én éreztem, mikor az ELTE-re mentem nyílt napokra. És ami plusz jó volt, hogy ez az érzés már kiegészült azzal a tudattal, hogy én bizony oda járok, mert felvettek! Ahh, komolyan~❤ Nem tudok eléggé hálás lenni mindezért a gondviselésnek, sorsnak, akárminek.
Hát, ennyit akartam. :) Amúgy ha valakit érdekel, megnézheti a jegyeimet a Bővebben után~
A napokban most már tényleg várható az egyetemi leírás is a tanárokról, könyvekről, tanulásról stb., bár még gondolkodom, milyen formában legyen...
Addig is jók legyetek, pihenjetek sokat, ha tudtok! ^^
486. mese ~~~
Johó, Csillagfényeim~!! (:
Pámpámpám, Nina ééééél! ^^ És hulla fáradt. :'D
Köszönöm mindenkinek a vizsgadrukkot, meg hogy írt, nagyon jól esett. :) Végre itthon vagyok, majd még 27-e körül megyek fel, akkor lesz egy vizsga - ne szépítsünk, egy pótvizsga, mert Nina egy lusta dög volt, és nem tanulta meg rendesen az anyagot. Ennyi. Amúgy pedig örülök, mert a többi vizsgám négyes-ötös lett (pont fele-fele megosztásban). :)
21-én lefeleltem koreai töriből (ötös, juhúú~), aztán elmentem az egyetemi könyvtárba visszavinni a nyelvtudományos könyvet (négyes vizsga, pláne juhú!), majd Fruzsival bubble teáztam, és vettünk koreai sütit, este pedig Bongyorkával kaját készítettünk - sültkrumpli és fincsi csirke -, végezetül Kelly és Lilla hívtak kocsmázni, hogy mindenfélét ünnepeljünk. És elmentem. Nem vagyok se kocsmázós, se ivós típus, de jókat nevettünk, és amit ittunk, az finom volt. (Berúgni meg egyáltalán nem rúgtunk be.)
Tegnap Dóriya és Liz-ah jöttek velem haza a kisvárosunkba, ma délután mentek haza, egy teljes napot itt töltöttek~
Voltunk városnézésen - itt aztán sok minden látnivaló van, lol -, néztünk VIXX-koncertet (❤), Tokyo Ghoul 2. szériát - nagyon menőőőőő! -, nevetgéltünk, hülyéskedtünk, és kb. 3 és fél órát aludtunk. ^^" Ma pedig pizzáztunk~
Jó itthon lenni, most majd végre pótolni fogom az eddig félretett dolgokat, lásd bejegyzés az egyetemről, válasz mindenkinek (gomenne~! ^^"), mangatisztítás, koreai és japán nyelv újraismétlése. És február 9-től járok újra a suliba, addig szünet van. :3
Hát ennyire futotta az erőm. Most megyek aludni.
Legyetek nagyon jók, és élvezzétek ki a hétvégét~ (:
|