055. Reménykedő
Nanatsu no Taizai lázban égek. Már mióta kiszagoltam, hogy jön a második évad, azóta spanoltam magam (és másokat), de aztán hagytam szépen kijönni a részeket, és úgy voltam vele, hogy újranézem az első évadot, utána még nagyobb lelkesedéssel jöhet a második. Csakhogy Masika és Anna-chan (akik már hivatalosan lakótársak, yaaaay~! ♥) elhívtak magukhoz, hogy nézzük együtt (bár ők már látták egy ideig). Három részletben néztük meg, náluk, nálam és tegnap ismét náluk.
ÉS IMÁDOM. IGEN, CSUPA NAGYBETŰVEL. I-MÁ-DOM.
Meliodas és Elizabeth és Ban és Elaine és King és Diane és mindenki más, hát egyszerűen elolvadtam. Alapjáraton is nagyon imádom az overpowered (OP) karaktereket, de hát Meliodas... Kis cukorborsó. ♥
Őszi Conra tervben van egy naaaagy-nagy Nanatsu bandás cosplay, lesz - ha minden igaz - Meliodas, King, Escanor, Gowther és Diane. (Oké, ez így annyira nem nagy csapat, de majd szerválunk hozzá kívülállókat is, van egy lány, aki annyira cuki Elizabeth, hogy el kell kapnunk.) Persze ahogy magunkat ismerem, simán "elhalasztódhat" a tervezet (ez azt jelenti általában, hogy soha nem valósul meg). Viszont! Már elkezdtem a Diane cosplayt~~~ Ja igen, én Diane lennék. :D Nem vagyok se óriás, de még csak magas se, de Diane cuki, és Elizabeth-hez nem vagyok elég fehér bőrű és vékony, szóval nincs mit tenni. (A Merlin cosplayekre vonatkozó ajánlatokat pedig vegyük úgy, hogy meg sem hallottam.) Eddig annyi történt, hogy Masikáéktól hazafelé beugrottam egy turkálóba, és ott megvettem mindent 1500 forintért. :'D Sufni-cp, heh? Na jó, egy hosszabb fekete nadrágot vettem, meg két egyforma narancssárga pólót. A nadrágot már levágtam rövidre, plusz az egyik pólót már "magamra szabtam", hogy karcsú és nőies (és dekoltált) legyen, de még messze nem vagyok a végén, az alja, a nyaki része, a cipője, a frufruja, semmi sincs még meg belőle. Szerencsére eléggé ráérünk, mert csak az őszi Conra tervezünk menni.
Egyébként voltam ám állásinterjúkon. Juhú!
Remélem, felvesznek valahova... Bár legszívesebben egy évre mentem volna ki au pairnek Ausztráliába (jól hallottátok, au pairként Ausztráliába), de hát az ausztrál kormány úgy döntött, hogy a vízummal megkeseríti az egyszerű emberek életét. (Akik kíváncsiak, nézzenek utána, így dióhéjban annyit mondanék, hogy nagyjából 5000 ausztrál dollár kell, hogy legyen a számládon - cirka egymillió forint :)) -, plusz tudd állni az oda-vissza repjegyet, a vízum költségét és legyen egy 12 hónapnál nem régibb, Ausztráliában is elfogadott legalább középfokú nyelvvizsgád. Aranyos.) Na mindegy. Kicsit olyan érzés, mint amikor Japánról mondtam le, de bízom benne, hogy valamelyik itthoni munka összejön (KÖNYÖRGÖM), és talán esetleg jövőre...
Na, hát ennyi van velem. Plusz időrendi sorrendben visszafelé: voltam 4 napot családdal a Balatonnál, Olgival kirándultunk a Normafánál, megnéztük Dóriyával A hihetetlen család 2-t (ELZA ÉS FURI, MEGHALOK), és sok-sok más jó dolgot csináltam, azt hiszem.
054. Bolyongó
Ha hiszitek, ha nem, Nina még mindig életben van. Már ezer éve (valójában csak egy hónapja) letudta a Marvel maratont, és egészen fan lett. (Annyi biztos, nem találkozott még olyan emberrel, aki izgatottabb lett volna nála a nemsokára megjelenő A Hangya és a Darázs miatt.) Mi több, azóta a Jurassic Park és World filmeket is megnézte - a legutolsót a moziban. Iiiiigen, a legnagyobb (és egyben legköltségesebb) hobbija a mozizás lett - persze csak ésszel, szerdánként akciós a jegy, és a Sugár moziünnepek sem megvetendők!
Amúgy pedig épp munkát keres. Csak fogalma sincs, milyet.
Oké, elég volt az E/3-ból, élek és virulok. Nem, virulni mégsem virulok, de megvagyok. Voltam június elején 5 napot Bordeaux-ban az unokatesómmal. Elég jól telt, gyönyörű helyeket láttunk, mindössze (megint) csalódtam magamban egy nagyot a franciatudásomat illetően. Nyilván 5 éve egy szót se szólaltam meg franciául, de akkor is. Ninának nagy elvárásai vannak.
Mmmm, voltak napok, amikor több és értelmesebb dolgot akartam írni, de mint a mellékelt ábra is mutatja, nem jött össze, sajnálom. Most pedig inkább zárom soraimat, mert nincs mit mondanom.
Kellemes nyarat mindenkinek.
053. Elveszett
Nina valahol elveszett. Valahol a semmi és a minden között lebeg, van és közben mégsincs.
Egy kezemen meg tudom számolni, hány barátommal találkoztam az elmúlt egy... két... három... négy... több? hét alatt. És ez főleg azért vicces, mert ketten közülük a lakótársaim, szóval hogy is mondjam, nem igazán tudnám elkerülni őket, ha akarnám, akkor sem.
Próbálkoztam otthon pihenni, letisztázni a dolgaimat, de csak még kuszább és rosszabb lett minden. Annyira nem érdekel semmi, hogy legszívesebben nem keresnék semmilyen munkát, megszakítanám minden kapcsolatomat, és csak lennék itthon a négy fal között. A begubózás már elkezdődött. A kapcsolataim január óta folyamatosan épülnek le, egyre gyakrabban mondok le mindent és mindenkit, és egyre kevesebbet mozdulok ki önszántamból. A barátaim már legtöbben azt gondolják, hogy utálom őket, és egyre kevésbé hisznek az "időre van szükségem" válaszaimnak. Lassan már én sem hiszek magamnak. Még az elején jónak tűnt ez a stratégia, kipihenem magam, nem csinálok semmit, kicsit hanyagolok mindenkit, hogy ne így lássanak, aztán olyan erőbedobással térek vissza, mint még soha. Azóta telnek a napok, és ahelyett, hogy örömkönnyekkel térnék vissza mindenhez és mindenkihez, inkább még többeket próbálok eltaszítani, és a félelmetes, hogy egyre kevésbé érzem magam rosszul miatta. Nem érdekel. Önző és hisztis lettem, és magamon kívül mással nem törődöm - bár hozzátenném, magammal sem túlzottan.
Láttam nemrég egy könyvet, az volt a címe, hogy Az úton egyszer meg kell halnod. Nem néztem meg a tartalmát, csak maga a cím fogott meg. Úgy érzem, én is csak haldoklom az utamon. Nem, ez nem is helyes szó, olyan, mintha nem is lennék, mintha csak a szellemem lebegne az úton valahol az emberek között. És várom, hogy meghaljak. Meghaljon bennem ez a szörnyű, semmilyen állapot, hogy utána teljes, egész emberként folytassam az utamat.
Marvel filmmaratont tartok tegnaptól. Próbálok elmeneküldni az emberek és a valóság elől, de nem vagyok túl sikeres benne. Már tényleg nem tudom, mit tehetnék.
052. Vissza a múltba
Itt vidéken mindig úgy érzem, kicsit visszatalálok önnagamhoz. Ahogy most meghallottam úton hazafelé a tücsökciripelést, mintha egy varázslat részese lettem volna.
Ugyanakkor itthon mindig elbizonytalanodom. Ahogy (most is, mint nagyjából mindig, amikor itthon vagyok) elolvastam a régi írásaimat (befejezetlen mind), úgy éreztem, a múltban járok. Elfogtak a régi érzések, gondolatok, és úgy érzem, megrekedtem.
Fogalmam sincs, ki vagyok és hova tartozom.
051. TOP3 utált vendégköröm
Hát sziasztok. Jupp, Nina továbbra is él - és még írni is akart jó sokszor. (Nyilván egyszer sem jött össze neki, naná.)
Ez most egy rendhagyóbb írás jóval hamarabbra időzítve, mint amikor valójában elkészült. (Csak azért, hogy úgy tűnjön, írok néha. Nem amúgy, már nagyon régóta meg akarom ezt írni.)
Fél év a vendéglátásban, és az embernek elege lesz lesznek olyan vendégtípusai, akiket ki nem állhat. Nekem is megvannak ezek a típusok, de ez a poszt most nem típusokról, annál inkább bizonyos nemzetiségű emberekről fog szólni. Semmi rasszizmus, ez mind a saját tapasztalatom, nem kell rajta kiakadni, nyilván mindenhol vannak kivételek - fogok írni róluk is. Amúgy meg akinek nem inge, ne vegye magára, aki viszont magára ismer, sürgősen változtasson.
ALLORA khm túl hamar, túl hamar Ím tehát a TOP3 utált nemzetiségem a kávézóban - a Bővebben után, mert túl hosszú lett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
