Aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy odavagyok ezért a nem is ünnep bolondságért, amit úgy hívunk, Halloween. Bűn lenne kihagyni a borzongató érzést. Ezért egy kis hangulatkeltő nóta ismét:
A kpop-fanoknak, azon belül is az A.R.M.Y.-nak (BTS-fanoknak) kedvezve~
Végezetül pedig egy kis Para Para Fake Starz-reklám, 1. mert halloweenes, 2. mert ez a 10 éves fordulójuk, 3. mert baromi ügyesek voltak a MondoConon, szuper bulit csaptak. Ja, igen, voltam az Őszi MondoConon. ^^"
Kellemes halloweeni borzongást mindenkinek~ ★~(◡△⊙✿) Why so serious? ;)
Halloween alkalmából már írtam a mai nap folyamán, de kénytelen vagyok újra írni, ugyanis megnéztem (sokadjára) A halott menyasszony c. mesét.
Már írtam róla kritikát - itt megnézhetitek -, raktam be zenét is belőle még anno, de azóta sem tudom megunni. Most éppen Liz juttatta eszembe, mert küldött egy erre épülő Gray×Juvia képet. (Egyébként Emily - a halott menyasszony - tényleg hasonlít kicsit Juviára.) És igen, mivel Halloween van, nincs is tökéletesebb, mint ez a mese. (Jó, a Karácsonyi lidérnyomás jobb lett volna Halloween alkalmából, de mindegy.)
Visszatérve a véleményemre, kiegészítem itt és most, miután ez a mese sokadjára is képes volt könnyeket csalni a szemembe.
A zenéi még mindig csodálatosak. A zongorás betétdalokat remekül eltalálták, ami egyedül szívfájdalmam, hogy amiket rendesen hallunk (nem csak pl. beszélgetések alatt), azokat mind "elrontják". Meglepődik az egyik szereplő, leszakad a másik karja (morbidan hangzik, ugye? :D) - valami akadályozó tényező mindig van, ezért egyik kedvenc dalom sincs befejezve a mesében. És ahogy az élő előadásokat néztem, illetve a zongorakottákat, mindben követik a mesét, vagyis félbeszakítják a darabot. :( Legalábbis a kedvencemet, Emily és Victor duettjét.
Más: társadalomkritika. Az egész mese tele van társadalomkritikával. Egy kicsi az újgazdagok és dzsentrik életéből, fricska az egyháznak, érdekes szemlélet az életről és halálról... Ez csak pár dolog, ami hirtelen eszembe jutott, de az egész meséből sugárzik, hogy bár mese, de mélyebb tartalma is van, ez pedig lenyűgöz.
Emellett a szereplők. Istenem, azok a szereplők... Leginkább Victorra, Victoriára és Emilyre gondolok. Tökéletes karakterek számomra.
Victor maga a bájos esetlenség, de jóindulatúság egyben. Igen, meginog, nem tudja, mit tegyen, megfutamodik, de utána a sarkára áll. (Itt arra gondolok, amikor - spoiler - otthagyja Emilyt egy hazugsággal. De utána csak vállalja, hogy elveszi, még úgy is, ha meg kell hozzá halnia! Spoiler vége.) Egyszerűen csodálatos.
Victoria maga a kis szendeség, de egyben az érző szerelmes is, ahogyan küzd, hogy Victornak segíthessen. Spoiler. És amilyen egyszerű megvetéssel fordul újdonsült férjéhez... Semmi hiszti, semmi "Ennyiért vettél el?! Szemét!", semmi kiakadás, mindössze: "Úgy látom, mégis van bennünk egy közös: a csalódottság!" Ott a pont, Victoria! Spoiler vége.
Emily pedig... Oh, Emily.
A romantikus szellemével, kedves naivitásával és leginkább az önfeláldozásával vívta ki nálam a szeretetét. A reakciója arra, amit Victor tett vele is teljesen reális, sőt, még talán enyhe is ahhoz képest, hogy egy nő ilyenkor mit tenne. És az, hogy - spoiler ismét - nem volt hajlandó megölni (vagy megöletni) Victort, hogy tényleg a felesége lehessen, majd pedig lemondott róla Victoria javára minden hiszti és műmártíromság nélkül... Ez, hogy a saját boldogságáért nem vállalja azt, hogy tönkretegye más álmait és boldogságát, még mindig könnyeket csal a szemembe. Ilyen az igazi önfeláldozás. És végül pillangókká vált. Igen, ez is határozottan megragadott. Szeretnék én is halálom után pillangóvá válni, hangozzon bármilyen ostobán. Spoiler vége.
Egy kicsi a szinkronhangokról is: szerintem remek választás volt mindegyik szereplő hangja, bár borzasztóan meglepett, mikor ma megtudtam, hogy Stohl András adja Victor hangját. o.O Kicsit kiábrándító, mert nem vagyok oda magáért Stohl Andrásért, viszont bármennyire is fáj, el kell ismernem, hogy szeretem a hangját. Ő Shang tábornok szinkronja is a Mulánban - Shang tábornokért pedig nagyon odavagyok. Úgyhogy good choice. (Jó választás.)
Az eredeti szinkronhangok is meglepőek lehetnek: Victor hangját Johnny Depp, Emilyét pedig Helena Bonham Carter adja. Ők ketten elég sok filmben játszanak együtt, és hogy még a hangjukat is együtt adják egy mesében, ez határozottan tetszik. Mindemellett már meg kell említenem Tim Burton nevét is, aki a mese rendezője, valamint több olyan filmé is, amikben Johnny és Helena együtt játszottak - pontosítok: egy kivételével az összes olyan filmé, amiben együtt játszott a két színész.
(Forrás: Johnny Depp & Helena Bonham Carter Films List)
Egyébként még anno Myra mutatta meg ezt a mesét. :) (Meg a többi Tim Burton-filmet/mesét is, amit láttam.) Az eleje először ijesztő volt, ahogy feltűnt a halott menyasszony - bevallom, még azért most is parázok kicsit tőle, de tudom, mi lesz a folytatás, ezért merem nézni. :D Azt viszont nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ez a kedvenc mesém Tim Burtontől, és akárhányszor is nézem, nem tudom megunni, mindig ugyanolyan fantasztikus élményt nyújt. Csak ajánlani tudom.
Boldog Halloweent kívánok mindenkinek, aki kicsit is pozitív szemlélettel tekint erre a külföldi mókára~
A videóért pedig köszönet Annie-nek, nála láttam először (Facebookon), de rögtön meg is fogott. (A kedvenc halloweenes számom megy alatta, és a VIXX hyde-ja is igen gyakran befigyel - Kennie-vel együtt. ^^)
Iiigen, élek még, jó hír, nem? ^^"
Sumimasen, hogy nem íram, de... nem volt nagyon miről. Félreértés ne essék, nem telik unalmasan az őszi szünet, épp ellenkezőleg, kapkodom a fejem jobbra-balra, de mégsem olyan dolgok, amikről úgy érzem, írni kellene.
A napjaim nagy része gépezéssel telik. Imádok beszélgetni - Kellyvel, a csoporttársaimmal, K-sannal~ És mellette még szokásos "nagymamákat mindennap pátyolgatós" életmódot folytatok. Anyáék nincsenek itthon, miénk lenne Imouto-channal a ház, de persze a nagyik tesznek róla, hogy ne legyen túl sok szabadidőnk. Imádom őket, hogy főznek ránk, de... ahh, mindegy is.
Ma jön Mariska, és itt alszik! ^^ Hirtelen, légből kapott ötlet volt, de nagyon örülök neki, mert már régen beszéltünk. :(
Ó, és hát tanulni kéne természetesen. És tanulok? Nem, természetesen. Ajh. Annyira fejbe tudnám vágni magam.
Holnap Halloween, emberek! Várjátok már? Nekem egészen ki is ment a fejemből, de megláttam Annie posztjait Facebookon, és teljesen meghozta a hangulatomat! *-*
Meg is osztok Veletek egy csoddddálatos videót! Az egyik kedvenc VIXX-számom - a kedvenc refrénemmel (I need therapy, lalalalala therapy~ xD), a kedvenc Kennie-hátrafordulásommal és egy imádott koreográfiával! ^^ Oh, na meg persze Halloweennel ötvözve! :3
És megyek is, remélem, holnapra is megmarad a Halloween-hangulatom, na meg a tanulási vágyam... ><
Jók legyetek, élvezzétek ki, amennyi még van a szünetből! (Már akinek van...)
Jaj, utóiratként! K-san válaszolt a levelemre, azóta összesen hat e-mailt váltottunk (hármat-hármat). Nagyon aranyos, felajánlotta, hogy kanjik nélkül ír, vagy esetleg angolul - ennyire béna lennék? T^T És már Nina-channak hív~ :D Pedig kezdetben Nina-san voltam. ^^ Kiderült, hogy volt már Magyarországon - és tetszett is itt neki! Szimpatikus, bár még nem tudok róla túl sok mindent. De hát pont ezért levelezünk, nemde? :)